2023.12.6.
Múlt héten sajátos visszatekintésre hívtuk Önöket, szubjektív válogatással tekintettünk vissza az elmúlt egy évre abból az alkalomból, hogy egy esztendővel ezelőtt, 2022. november 29-én újult meg honlapunk. Külsejében és tartalmában is teljes átalakuláson ment át elektronikus felületünk, melynek eredményeképpen egy funkcionalitásában kibővített, tartalmában komplex honlapot tettünk közzé arra törekedve, hogy Önök könnyen és gyorsan információhoz jussanak.
Most nézzük át együtt, hogy miről olvashattak velünk, miről olvashattak nálunk az év második felében!
Júliusban készült el az idei év egyik év egyik jelentős és komplex beruházása, melynek keretében ismét sokat tett a kerület élhetőségéért a XIII. Kerületi Önkormányzat. A Katona József utca tervezett és ütemezett felújításának III. üteme valósult meg, az idei évben 95 méteres útszakaszon végeztük el a munkálatokat. Felújítottuk a teljes aszfaltburkolatot, a határoló szegélysort és a kapubeállókat, hasonlóan ahhoz, ahogy a korábbi években a Katona József utca előző szakaszain is történt. Az utca északi és a déli oldalán egyaránt felújítottuk a járda burkolatát is. A kivitelezés elkészültéről itt számoltunk be. A Katona József utca komplex beruházása jelentős zöldítéssel jár, mely nemcsak az idei esztendő fejlesztését jellemzi, hanem valamennyi ütemben szempont volt. Ennek eredményeként együttesen 18 fát ültettünk, 27 zöldkazetta díszíti a Katona József utca Pozsonyi utca és Visegrádi utca közötti szakaszát és 436 négyzetméterrel bővült az utca egészében a zöldterület.
Augusztusban arról adtunk hírt, hogy 2023-ban zöldterületi fejlesztéssel szépül a Jakab József utca környezete. Képünkön a kezdeti állapotok láthatók. A terveket is közzétéve mutattuk be Önöknek a fejlesztés célját és részleteit. A beruházás eredményeképp 4500 négyzetméteren szépülhet meg a lakótelep zöldterülete. A meglévő területen a fás szárú növények megőrzésével gyarapítjuk a növényállományt, a cserjeszinten 470 négyzetméteren évelő növényt telepítünk. A beruházás funkcióbővüléssel jár együtt és még decemberben elkészül. További részletek itt olvashatók.
Szeptemberben arról számoltunk be Önöknek, hogy két új helyszínre telepítettünk kerékpárpumpát a XIII. kerületben: az Országbíró utca – Béke utca kereszteződésébe és a Moszkva sétány végéhez, a Népfürdő utca vonalához került ilyen eszköz. Az idei évben nem ez az első helyszín, ahol a kerékpárosok szervizelésére alkalmas berendezést telepítettünk. A Rákos-patak déli oldalán egy szervizpontot alakítottunk ki, melyet július óta használhatnak azt szükség esetén az arra kerekezők. További információt cikkünkben olvashatnak.
Októberben zárt parkolóinkat ajánlottuk mindazoknak, akik biztonságban, sorompóval zárt parkolóban szeretnék tudni gépjárművüket. Havi díjas bérleti rendszerben három helyszínen bérelhetnek parkolóhelyet az általunk üzemeltetett parkolókban, és nem feltétel az sem, hogy kerületi lakos legyen a bérlő. A témakört kérdés-válasz formájában jártuk körbe annak érdekében, hogy minden érdeklődő megtalálja a számára fontos információkat a parkolóbérlés lehetőségéről. Részletek cikkünkben olvashatók.
Novemberben rangos elismerést érdemeltünk ki: ismét díjazták a Vizafogó parkot, ezúttal a XXV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton ért el eredményt a kerület egyedi ökoparkja. A Hullámzó víztükör – A Vizafogó park fejlesztése a XIII. kerületben című pályázatunkkal a tájépítészeti kategória első díját hozhatta el a sokak által rendszeresen látogatott parkunk. Korábban már a nyár során is sor került tábla avatására kerületünk egyedi helyszínén abból az alkalomból, hogy a Vizafogó park a Budapest Építészeti Nívódíjának érdemelte ki. A Fiabci Hungary által legújabban átadott ingatlanfejlesztési díjról novemberi cikkünkben írtunk.
Decemberben arról számoltunk be, hogy idén is Családbarát Vállalat címet nyertünk, immár negyedik alkalommal. Különdíjat is nyertünk, melyet a legjobb 1 perces videóért hozhattunk el. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom díja azt értékeli, hogy a munkáltatók miként tesznek dolgozóikért, mennyire érvényesül a munka és a család összehangolásának a lehetősége. A zsűri a Családbarát Vállalat címmel intézkedéseink komplex jellegét értékelte, melyről bővebben cikkünkben olvashatnak, melyben a díjnyertes videót is megtalálják.
Összeállításunkban a második félév eseményeiből szemezgettünk. Az első félévről korábbi cikkünkben szemléztünk.
Amennyiben észrevétele, kérdése van, itt megteheti.