Ügyfélablak

Utak, járdák

XIII. kerületi közútkezelőként összesen 92 383 km hosszú úthálózatot és összesen 197 535 km járdaszakaszt üzemeltetünk. Évről évre újítunk fel kerületi kezelésben lévő utakat, útszakaszokat. Rendszeresen újítunk fel különböző járdaszakaszokat, melyeket korszerű térkő burkolattal látunk el. Gyalogátkelőhelyeket létesítünk a hozzá kapcsolódó közvilágítási fejlesztésekkel együtt. Közútkezelőként és önkormányzati fejlesztések bonyolítójaként egyaránt a közlekedésbiztonságot tartjuk szem előtt. Tevékenységünk során egyre nagyobb teret kapnak a környezettudatos közlekedési eszközök, melyek infrastruktúrájának megteremtésében és bővítésében, de egyúttal szemléletformálással is segítjük a használat terjedését.

Út- és járdaépítés

AngyalZÖLD 3.0

Közútkezelői ügyek

Letölthető dokumentumok

Elérhetőségek

Út- és járdaépítés

Tervezetten újítjuk fel kerületi útjainkat, járdáinkat a XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásában. Szakaszosan, ütemezetten tervezzük a beruházásokat annak érdekében, hogy a kerületi lakosok számára életminőséget javító fejlesztések egyidejűleg ne járjanak túlságosan megterhelő korlátozásokkal, lezárásokkal. A felújítások tervezésekor az AngyalZÖLD 3.0 Stratégia irányvonalát követjük, figyelembe véve az időközben felmerülő igényeket, aktualitásokat.

 

A megvalósult beruházásokat éves bontásban ITT tekintheti meg.

Gyalogátkelőhelyek

A biztonságos gyalogosközlekedés feltételeinek javítása, a közlekedésbiztonság jobbá tétele az AngyalZÖLD 3.0 Stratégia és az Újlipótvárosi Mobilitási Terv egyik kiemelt célkitűzése. A gyalogátkelőhelyek létesítését elsődlegesen a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapest Közút Zrt. végzi.  A XIII. Kerületi Önkormányzat – felelősséget érezve a lakosok biztonságos közlekedése iránt – minden évben számos helyszínen valósít meg gyalogátkelőhelyeket. Szükség esetén a gyalogátkelők kivitelezését közvilágítási fejlesztés egészíti ki.

Kerékpáros közlekedés

A kerékpáros közlekedés környezettudatos jellege mellett kiszámítható és megbízható közlekedési eszköz, mellyel az utazás ideje jól kalkulálható, elkerülhetők vele a forgalmi dugók. Nem szennyezi a környezetet, a legtisztább energiával üzemel. Biciklivel háztól házig lehet menni, a városi közlekedésben a személygépkocsival szemben 5 km-en belül, a tömegközlekedéssel szemben 8-10 km-en belül gyorsabb a kerékpáros közlekedés.

A XIII. Kerületi Önkormányzat a kerékpáros közlekedés segítése érdekében stratégiát dolgozott ki, melynek első időszakában a 2022-2027 közötti terveket és feladatokat határozta meg. A koncepciót ezen az oldalon lent, a letölthető dokumentumok között találja meg.

Kerékpártámaszok, pumpák

A kerékpáros közlekedés terjedése és a kerékpárosok segítése érdekében évről évre kerékpártámaszokat helyezünk ki a kerületben. Újlipótvárostól Vizafogóig, Lőportárdülőtől Angyalföldig számos helyszínen teszünk ki kerékpárok tárolására alkalmas támaszokat tervszerűen és lakossági igényre egyaránt. A kerületet behálózóan állnak a kerékpárosok rendelkezésére az ideiglenes tárolás eszközei. Önkormányzati beruházásaink során is gondolunk támaszok kihelyezésére.

 

A 2022. évben kerékpárpumpák kihelyezésével vezettünk be új szolgáltatást a kerületi lakosok és az erre kerekezők számára. Az idei évben négy helyszínen helyeztünk ki kerékpárpumpát a kerület különböző városrészeiben.

 

A kerékpártámaszok és a pumpák  ITT érhetők el térképnézetben.

Mikromobilitás

A mikromobilitási pontok elsődlegesen az elektromos roller és a kerékpár tárolására alkalmas közterületi gyűjtőpontok. A Mobi-pontok névre keresztelt mobilitási pontok célja, hogy rendezetten és a közlekedést nem zavaróan helyezzék el a közlekedők az eszközöket. Mobi-pontokat tervezetten létesítettünk és létesítünk a XIII. kerületben annak érdekében, hogy az elektromos rollerek használatát segítsük, a kerékpárok ideiglenes tárolásának teret adjunk. A 2022. évben 38 mikromobilitási pontot létesítettünk a kerületben. A programot folytatjuk.

 

A mikromobilitási pontok ITT érhetők el térképnézetben.

 

Kerékpáros koncepció 2.0 2022-2027.

Letöltés

Ez is érdekelheti

AngyalZÖLD 3.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

Megújult a Dráva park

A Dráva park 4125 négyzetméteren újult meg, bővült a játszótér, új fitnesztér létesült csocsóasztallal és ping-pong asztallal.

2024.05.6.

AngyalZÖLD 3.0
Ilyen volt - ilyen lett
Közterületek, parkolás

Ilyen volt - ilyen lett a járdafelújítás a Gidófalvy utcában

Korszerű, térkőburkolatú járda készült el 220 méter hosszú szakaszon.

2024.05.2.

AngyalZÖLD 3.0
Ilyen volt - ilyen lett
Közterületek, parkolás

Ilyen volt - ilyen lett a Jakab József utcai zöldterületi felújítás

Az Árpád hídfő lakótelep érintett részén 4500 négyzetméter újulhatott meg.

2024.04.24.

AngyalZÖLD 3.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

Átadtuk a Szent László út felújítását

A Szent László út felújítása az idei beruházással fejeződött be, melynek eredményeképp a Szegedi út és a Tahi utca közötti teljes, 1 kilométer hosszú szakasz elkészült.

2024.04.23.

További híreink