Ügyfélablak

Év végi visszatekintés képekkel, cikkekkel – ez történt 2025-ben

Beruházás, fejlesztés
Egyéb
Közterületek, parkolás
Pályázati hírek

Szokásunkhoz hasonlóan az év végéhez közeledve szemelvényesen bemutatjuk Önöknek, mi minden történt az elmúlt egy év alatt. Hónapról hónapra tekinthetik át velünk az esztendőt. Első rész.

Az év vége felé már hagyományunkká vált, hogy honlapunk megújulásának évfordulója alkalmából egyfajta visszatekintésre hívjuk Önöket a kerület eseményeire. Ezúttal is tartjuk magunkat ehhez, évfordulónk alkalmával a tavalyihoz hasonlóan idén is átnéztük az évet, és egy sajátos, szubjektív válogatást állítottunk Önöknek össze az elmúlt egy esztendőből.

Nézzük át együtt, hogy miről olvashattak velünk, miről olvashattak nálunk az elmúlt évben!

Az egy éves évfordulónk alkalmából 2023. novemberben közzétett cikkválogatásunkat itt megtekinthetik, majd az év második felének történéseit pedig itt találják.

A 2024. évet is áttekintettük hasonló módon, a tavaly novemberben közzétett cikkválogatásunkat itt megtekinthetik, a tavalyi év második felének történéseit pedig itt találják.

A 2025. évet hónapról hónapra mutatjuk Önöknek – első rész.

Januárban virtuális bejárásra invitáltuk Önöket a Thurzó parkba. Varázslatos hangulatot találhatott, aki havas időben a Thurzó parkban járt – ezt mi is megörökítettük. A Thurzó park 2023 májusában készült el egy egykori parkoló helyén nagyszabású zöldterületi fejlesztés keretében. A Thurzó utca-Hegedűs Gyula utca-Ipoly utca-Visegrádi utca által határolt területen 12000 növényt, 77 fát ültettünk és 1800 négyzetméter gyepfelületet alakítottunk ki. A csaknem 5000 négyzetméterű park átalakulása eredményeképp nagyszerű pihenőpark született, az átalakítás eredményét Ilyen volt – ilyen lett rovatunkban is bemutattuk korábban. Tavaszi és nyári időszakban is hangulatos a Thurzó park, az év nagy részében így néz ki – képes összefoglalónkban egy évesen mutattuk be Önöknek a helyszínt. Érdemes megnézni a parkot téli öltözetben, visszatekintve az év elejére.

Februárban alpintechnikával vizsgáltuk a Pozsonyi úti fák állapotát, ami megalapozta a fasor állapotának felmérését. Ez a vizsgálat csak egy típus volt egy összetett felmérés keretében, melynek eredményeképp őszre megszületett a szakvélemény, amely meghatározza a Pozsonyi úti fasori rekonstrukció megvalósítása érdekében szükséges intézkedéseket. A vizsgálatok során arra kerestük a választ, milyen állapotban van az adott fa, milyen beavatkozás szükséges a fasor egyedei érdekében. A Pozsonyi úti fasor-rekonstrukciós program célja a favédelem. Önkormányzatunk szándéka, hogy biztonságossá tegyük a Pozsonyi úti fasor faállományát oly módon, hogy a lehető legkevesebb egyidejű beavatkozással óvjuk a fasor egységét. A szakvélemény elkészültét követően lakossági fórumot tartottunk, november végére és decemberre ez alapján beütemeztük az idénre tervezett intézkedéseket. A Pozsonyi úti fasori rekonstrukció jövőre is folytatódik.

Márciusban hírt adtunk arról, hogy ebben az évben is épülnek gyalogátkelőhelyek a kerületben. A Kárpát utca és a Gogol utca kereszteződésében, illetve a Hajdú utca és a Petneházy utca kereszteződésében az év első időszakában szinte egyidejűleg zajlottak a munkálatok. Márciusban már folyamatban volt a gyalogátkelőhelyek létesítése, melynek célja a közlekedésbiztonság javítása. Mindkét kereszteződésben hozzájárult fejlesztésünk ehhez azzal, hogy négy ágon létesítettünk gyalogátkelőhelyet. Ehhez kapcsolódóan mindkét helyszín esetében a gyalogátkelőhelyen és környezetében a gyalogátkelőhely megfelelő megvilágítása érdekében is végzünk fejlesztést, ennek érdekében a meglévő közvilágítási hálózatot átalakítottuk. Utóbbi gyalogátkelőhely téma volt kivitelezés közben is, a Halad a gyalogátkelőhely létesítése a Hajdú utca és a Petneházy utca kereszteződése című cikkünkben képes beszámolónkkal követhették nyomon, miként zajlanak a munkálatok. Képeinken a Kárpát utca és a Gogol utca kereszteződésében létesített gyalogátkelő látható munkafázisban és az elkészültét követően.

Áprilistól szeptemberig várta a 2025. évben is a kerületieket szokásos szabadtéri rendezvénysorozatunk, a Lakóközösségi Napok. Gazdag programkínálattal, érdekességekkel fogadtuk az itt élőket minden egyes helyszínen, melyek közül az idei első rendezvényt a Prevenciós Központban tartottuk áprilisban. Ezúttal is színes programokkal, vetélkedőkkel tölthették a délutánt az érdeklődők. A hat rendezvény egyikén, a májusi Európa Napon a kerületi lengyel nemzetiségi önkormányzattal együttműködve az EU soros elnökét, Lengyelországot mutattuk be, amelyen a jelenlevők a lengyelek hagyományait, játékait, zenéit és táncait ismerhették meg és kapcsolódhattak be különböző tevékenységekbe. A 2025. évben is összesen hat alkalommal vehettek részt gyerekek, szülők és minden érdeklődő a Lakóközösségi Napok programjain.

Májusban adtunk hírt arról, hogy tervezetten két évig tartó fejlesztés keretében komplex módon megújul a Cserhalom utca. Cikkünkben a kiviteli terveket is közzétettük. Itt összesen 750 méteres szakaszon teljesen átépítjük az útpályát, kerékpárutat és a járdát építünk, emellett fejlesztjük a közvilágítási hálózatot is. A Vizafogó utca – Meder utca közötti szakaszon azóta folyamatban van a beruházás, melynek során az útfejlesztést jelentős zöldítés egészíti ki. Látványterveinken megtekinthetik, milyen lesz a Cserhalom utca. A kivitelezés az év hátralévő részében is ütemezetten zajlott, őszi képes beszámolónkban részletesen bemutattuk, hogy a Rákos-pataktól a Meder utcáig zajlik a kivitelezés a Cserhalom utcában. Mostanra pedig már a második körforgalom építése is megkezdődött, hiszen a Meder utcai kereszteződésben november eleje óta folyamatban van a Cserhalom utca felújítással érintett területéhez északról csatlakozó körforgalom építése magánberuházáshoz kapcsolódóan. Elkészült már a körforgalom a Cserhalom utca és a Mura utca kereszteződésében, ahol az új körforgalomban négy utca forgalma haladhat át majd. Időközben megtörtént a Marina kapu elbontása is a Turóc utcánál, amellyel a Marina part egyik fontos bejárati pontján egy régóta funkcióját vesztett létesítmény szűnt meg. A fejlesztésről honlapunkon is rendszeresen hírt adunk, hiszen a Cserhalom utcában a XIII. kerület egyik fontos észak-déli átmenő utcájának felújítása 4,7 milliárd forintos beruházással valósul meg két év alatt.

Júniusban átadtuk Dévényi utcai játszóteret. A fejlesztés eredményeképpen új játszótérrel gazdagodott a XIII. kerület, hiszen korábban a Dévényi utca és a Kisgömb utca kereszteződésében építési telket alakítottunk át a gyerekek számára korszerű játszótérré. Az új létesítmény 113 millió forintos beruházással valósulhatott meg. A játszóterek kialakítása az idén megújított közterületi fejlesztési stratégia, az AngyalZÖLD 4.0 program célrendszeréhez igazodva, annak keretében történik. A fejlesztés keretében csaknem 600 négyzetméter újult meg a Dévényi utcában, ebből több mint 190 négyzetméteren zöldfelületet alakítottunk ki. A fejlesztés részleteiről cikkünkben olvashatnak, itt találnak további képeket az elkészült játszótérről is.

Összeállításunkban az első félév eseményeiből szemezgettünk. A cikk folytatása következik, hamarosan a második félév eredményeit összefoglaló cikkünket is megtalálják honlapunkon.

 

A 2023. év első felére visszatekintő válogatásunkat itt találják.

A második félév történéseinek szemelvényes kivonatát itt nézhetik meg.

A 2024. év első felére visszatekintő válogatásunkat itt találják.

A tavalyi második félév történéseinek szemelvényes kivonatát itt nézhetik meg.

 

Amennyiben észrevétele, kérdése van, itt megteheti.