2023.09.25.
Két fontos helyszínen vált biztonságosabbá a gyalogosközlekedés a XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásának köszönhetően.
A Teve utca és a Rozsnyay utca kereszteződésében két ágon létesítettünk gyalogátkelőhelyet, melynek köszönhetően a Teve utcát keresztező gyalogosforgalom mellett a Rozsnyay utca túloldalára haladók is biztonságosabb módon közelíthetik meg az Angyalföldi Sportközpontot. A Teve utcán a járdafülek mellett a jobb beláthatóság érdekében egy-egy parkolóhely helyén zöldterületet létesítettünk.
A kivitelezéssel együtt közvilágítási fejlesztést is végeztünk.
Ugyancsak a közelmúltban készült el a Göncöl utcán való áthaladást segítő gyalogátkelő a Babér utcánál. Ezzel egy régi gyalogátkelőről gondoskodott ismételten a kerületi önkormányzat. A Göncöl utca felújítása során ugyanis a fővárosi beruházás részeként ez a szakasz is megújult, a korábban itt a XIII. Kerületi Önkormányzat által létesített gyalogátkelő viszont ezzel egyidejűleg megszűnt.
A biztonságos gyalogosközlekedés segítése érdekében azonban önkormányzatunk ezt a helyszínt kiemelten fontosnak tartotta és tartja jelenleg is, hiszen az erre haladók a környékbeli játszóterek felé haladva, a József Attila tér és az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ felé tartva, a kutyafuttató vagy éppen lakóházaik megközelítése érdekében gyakran kell átkeljenek a forgalmas Göncöl utcán. Nemrégiben önkormányzati beruházással megújult a Göncöl utcai orvosi rendelő, melynek keletről történő megközelítése ugyancsak a Göncöl utcán át történik. Mindezt segíti a nemrég kerületi önkormányzati fejlesztéssel elkészült átkelő.
A mostaniakkal együtt idén eddig már hét helyszínen készült el gyalogátkelőhely a XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásában. A gyalogátkelőhelyekkel a lakosok biztonságos közlekedését segítjük.
Az idei évben az alábbi helyszíneken készült el korábban gyalogátkelő:
További információk a fenti helyszínekről korábbi cikkünkben olvashatók.
Ahogy korábban is tudattuk már Önökkel, a XIII. Kerületi Önkormányzat finanszírozásával lámpás kereszteződés létesül a Röppentyű utca és a Frangepán utca kereszteződésében. A közlekedési lámpa kihelyezése hamarosan megtörténhet.
További részleteket erről a helyszínről itt olvashat.
Ezen kívül rövidesen elkészül a Röppentyű utca és a Petneházy utca kereszteződésében az eddig sokak által hiányolt zebra az északi ágon, így ennél a közlekedési lámpánál négy ágon kelhetnek át biztonságosan a gyalogosok.
Idén is kialakítunk még új gyalogátkelőhelyet a XIII. kerületben: a Tatai utca – BVSC bejárat kereszteződésnél kijelölt gyalogátkelőhely kivitelezését szeptember utolsó hetében kezdjük meg, melynek részeként szegélyjavítási, forgalomtechnikai és közvilágítási feladatokat is végzünk.
A XIII. Kerületi Önkormányzat AngyalZÖLD 3.0 stratégiájáról ITT olvashat további részleteket.