Ügyfélablak

AngyalZÖLD 3.0

Az AngyalZÖLD 3.0 – 2020-2024. Stratégia küldetése az emberek életminőségét javító, a közösség igényeihez folyamatosan alkalmazkodó, a klímaváltozás kihívásaira reagáló, okos közterületi és zöldhálózati rendszer kialakítása és működtetése. A létrehozott értékek megőrzésére kiemelt figyelmet fordítunk, az ökologikus zöldfelület-gazdálkodás, az egyetemes tervezés szempontrendszerének alkalmazása elsőrendű szempont a fejlesztések során. Célunk, hogy a használók adottságaitól, korától, nemétől függetlenül a közterületi szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyegyenlőségét biztosítsuk. A stratégia kulcsa a partnerség: a XIII. Kerületi Önkormányzat – ahogy már az AngyalZÖLD+ Stratégia megvalósítása során is – kiemelt figyelmet fordít az itt élők igényére. A beruházások során megkérdezi és lehetőség szerint figyelembe veszi a lakosok véleményét. Javaslataikat a tervezési fázisban örömmel fogadjuk, mert számunkra alapvetés, hogy az önkormányzati beruházás a lakosok bevonásával válhat olyanná, amilyennek az itt élők szeretnék látni.

Fejlesztések 2022

Fejlesztések 2021

Fejlesztések 2020

Közterületi fakataszter

Elérhetőségek

A stratégia küldetése

A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat 2019-2024 közötti kerületfejlesztési és kerületüzemeltetési programja, a Lendületben 2.0 kiemelt célkitűzésként határozta meg a zöld és tiszta közterületek fenntartását és üzemeltetését, ennek részeként a közterületi igények színvonalas teljesítését, a közterületek szabadidős, rekreációs, valamennyi generációt kiszolgáló funkcióinak megteremtését, a környezeti ártalmak, különösen a levegő szennyezése és a zaj okozta gondok enyhítését, a zöldfelületek nagyságának bővítését és nem utolsó sorban a tisztább közterületek, parkok és játszóterek igényesebb üzemeltetését. Az AngyalZÖLD 3.0 Stratégia ezen célkitűzések szem előtt tartásával készült.

Kiemelt célok az AngyalZÖLD3.0 Stratégiában

– meglévő közterületek színvonalas fenntartás-üzemeltetése,
– meglévő értékek megőrzése,
– klímavédelem, klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás, ökologikus zöldfelületgazdálkodás,
– egyetemes tervezés szempontjainak figyelembevétele,
– közterek akadálymentes használatának biztosítása,
– partnerség, együttműködés,
– okosváros (smart) technológiák alkalmazása,
– a közúthálózati, forgalomtechnikai fejlesztések során a használat biztonságosságának növelése, balesetmegelőzés, a közlekedésbiztonság szempontjaira alapozott fejlesztések.

Példamutató projektek - szemelgetés a 2020-2024. időszakból

– Vizafogó park ökotudatos fejlesztése,
– Katona József utca fejlesztése zöldítéssel, faültetéssel,
– Csanády utcai zöldsétány beruházása,
– Debreceni park megújítása,
– Thurzó park klímatudatos beruházása,
– parkolófelújítások több helyszínen: egyebek között a Madarász Viktor utca 27-33. számok között, a Madarász Viktor utca 27. szám és a Gyöngyösi utca között; a Népfürdő utcai parkoló két helyszínen (a 15. számnál és a 17. számnál); a Faludi utca – Szobor utca közötti parkoló a Váci út 167. mögött; Váci úti parkoló (132 a-b előtt), a Petneházy utcai parkoló.

Testvérvárosi parkok fejlesztése

A XIII. kerület testvérvárosainak nevét egy-egy közterület viseli a kerületben: Bécs-Floridsdorf, Eszék, Kassa-Délváros, Szováta, Varsó-Ochota nevét egy park vagy sétány őrzi a Béke tér és az Országbíró sétány térségében. A területek gondozása, fejlesztése a XIII. Kerületi Önkormányzat számára kiemelt érték.

 

2023-ban nagyszabású fejlesztéssel készült el a Szováta park felújítása és bővítése önkormányzati beruházás keretében. Az Ochota parkban pedig közös fát ültettünk lengyel testvérvárosunkkal.

 

A testvérvárosi parkjaink fejlesztéséről külön oldalon olvashatnak.

AngyalZÖLD 3.0 2020-2024. Stratégia

Letöltés

Ez is érdekelheti

AngyalZÖLD 4.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

Elkészült az Ördögmalom utcai udvarok fejlesztése

Pihenőparkként és ökologikus jelleggel újult meg két házak közötti jelentős zöldterület a beruházás keretében.

2025.12.4.

Beruházás, fejlesztés
Egyéb
Közterületek, parkolás
Pályázati hírek

Év végi visszatekintés képekkel, cikkekkel - ez történt 2025-ben

A 2025. év számos eredményt hozott a XIII. kerületben. Összefoglalóval várjuk Önöket - hónapról hónapra tekintve át, mit történt a kerületben.

2025.12.2.

AngyalZÖLD 4.0
Beruházás, fejlesztés
Díjak
Közterületek, parkolás

Díjazták a Dráva parkot

Az Európa Zöld Városa Nemzeti Díjat jellemzően olyan fejlesztések kapják, melyek előtérbe helyezik az ökológikus gondolkodást, a környezetre gyakorolt pozitív hatásokat, a biológiai sokféleséget.

2025.12.1.

Fák
Közterületek, parkolás

Ütemezett faápolási munkálatok következnek a Pozsonyi úti fasor-rekonstrukció keretében

November 29-30-án és december 6-án is faápolási munkálatokat végzünk. Ezúttal 70 fát érintenek az intézkedések.

2025.11.26.

További híreink