Ügyfélablak

Megkezdtük a Katona József utca felújítását

AngyalZÖLD 3.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

A teljes pályaszerkezet felújításával valósítjuk meg a Katona József utca komplex beruházását az Újpesti rakpart – Pozsonyi út közötti szakaszon. A kivitelezést július 1-jén megkezdtük, a munkálatok várhatóan augusztus végéig tartanak. A munkálatok eredményeképpen 75 méter hosszan újul meg az utca.

Megkezdődött a Katona József utca felújítása az Újpesti rakpart – Pozsonyi út között. Ezen a szakaszon összesen 75 méter hosszan újul meg komplex módon az útburkolat mindkét oldalon járdafelújítással egybekötve a XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásában.

A felújítás előtt az Újpesti rakpart – Pozsonyi út közötti szakaszon teljes hosszban sárga keramit burkolatú út volt, mely az utolsó ilyen burkolatú útszakasz volt a kerületben.

A sárga keramit köves burkolat teljes pályaszerkezeti vastagságában elbontjuk. A felbontott sárga keramitkőnek egy részét a parkolók helyén visszaépítjük. A teljes szakaszon új szegélyköveket helyezünk ki.

A beruházás részeként járdafelújításra is sor kerül. A betonkő járdafelületeket a meglévő betonkőből átépítjük, az aszfalt járdát felbontjuk, majd betonkő burkolattal látjuk el. Az átépítés helyszínén lévő aknákat és víznyelőket az új kialakításhoz igazítjuk, szintbe helyezzük. A gyalogos átvezetéseknél taktilis jelzőköveket, a kijelölt gyalogos átkelőhely előtt rávezető köveket építünk a járdába.

A beruházás részeként figyelmet fordítunk a kapubehajtókra is: mindkét oldalon ezeken a helyszíneken süllyesztjük a kiemelt szegélysort, a behajtó felülete pedig vörös betonkő burkolatot kap. Az út mindkét oldalán párhuzamos parkolási rend van kialakítva, ezt megőrizzük.

A Katona József utca idei beruházása is együtt jár zöldítéssel. Ahogy a korábbi szakaszon is, az útszakasz legnyugatibb részének beruházása során is kerestük a zöldítés lehetőségét: a járdán két, valamint a páros oldali parkolósávban is két zöld sziget  alakítunk ki. A zöld felületeket a kiemelt és kerti szegélyen túl beton lépcső elemek és kis kerti kerítések határolják.

A növénykazettákba mezei juhar fák és évelő növények telepítését tervezzük. A jelenleg kint lévő virágládákat elbontjuk.

A beruházás keretében új mikromobilitási pontot építünk a Katona József utca és a Pozsonyi út kereszteződésének déli oldalán. A gyalogos átvezetéseknél pollersort telepítünk. A meglévő két kerékpártámaszt a munkálatok elkészültével újra kihelyezzük, számukat bővítjük, így a jövőben három kerékpártámasz áll az erre közlekedők rendelkezésére.

Az útfelújítás terveit a letölthető dokumentumok között találják.

A munkálatok várhatóan augusztus végére elkészülnek.

 

További felújítások

 

A Katona József utca felújítása tervezett program keretében valósul meg. Tavaly nyáron készült el a Katona József utca beruházásának III. üteme.

A Katona József utca felújításának korábbi ütemei is zöldítéssel együtt valósulhat meg. Erről itt olvashat.

Szintén környező beruházás, a tavaly ősszel megvalósult  parkolófelújításunk a Radnóti Miklós utcában az Újpesti rakpart és a Pozsonyi út közötti szakaszon.

A 2023. évben összesen 1540 folyóméter hosszú úthálózat felújítását végezte el a XIII. Kerületi Önkormányzat.

A Katona József utca felújításának útépítési kiviteli terve

Letöltés

A Katona József utca felújításának forgalomtechnikai terve

Letöltés