Ügyfélablak

Halad a Visegrádi köz felújítása – képes beszámoló

AngyalZÖLD 3.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

Képes beszámolónkban Önök is nyomon követhetik a Visegrádi köz felújítását, melynek keretében csaknem 3000 négyzetméter területen komplexen megújul a zöldterület.

A XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásának köszönhetően megvalósul a Visegrádi köz felújításának második üteme. A területre 18 000 évelő és cserje kerül, a többi között balkáni babérmeggy és meténg kerül. A felújítást képes beszámolóval mutatjuk be.

A kivitelezés folyamatában készítettünk képeket a felújításról, így láthatják, hogyan újul meg a Véső utca és a Visegrádi köz közötti zöldfelület. A felújítás részleteit korábbi cikkünkből ismerhetik meg.

Így nézett ki a park a felújítás előtt:

A kivitelezésnek ebben a fázisába érve június második felében a földmunkákkal haladt a munka. A tereprendezés alapozta meg a későbbi munkálatokat. A helyszínen dolgozók kitűzték a térkőfelület nyomvonalát és az egyéb burkolati elemek helyét.

Július elejére a sétautak nyomvonala elkészült, a térkő alapozása került sorra. Ágyazati réteget hoztunk létre, a kitűzött szegélyeket betonalapba helyezték.

A területen lévő fákat favédelmi okból kalodával láttuk el a munkálatok idejére.

Július első felében elkezdődött a termőtalaj elegyengetése és az ültetőtalaj kialakítása.

Az öntözőrendszer kialakítása biztosítja, hogy a területen ültetett évelők és cserjék vízellátása rendszeres lehessen.

A következő fázis a növények ültetése lesz.

A kivitelezés várhatóan július végére készül el.

 

Egyéb zöldterületi fejlesztések a kerületben

 

A kerületben másutt is zajlanak zöldterületi fejlesztéseket. Egyebek között az Országbíró sétány mellett is zöldterületi fejlesztés valósulhat meg, ahol bontási munkálatok előzték meg az építkezést. Erről képes beszámolót tettünk közzé. 

A terület egy részén közösségi kertet létesítünk, melyre már várjuk a jelentkezéseket pályázatunkon.

 

Amennyiben észrevétele, kérdése van, itt megteheti.