Ügyfélablak

Favizsgálatokkal folytatódik a Pozsonyi úti fasor-rekonstrukció

Fák

A szerződött partnercég, a Dendrokomplex Kft. szakemberei a húzóvizsgálat során a fa koronájába egy huzalt erősítenek, amelynek a másik végét egy szemben álló stabil fa gyökérnyakához (vagy egy tehergépjárműhöz) erősítik. A huzalon egy vonszoló eszköz segítségével megfeszítik a huzalt, amely a fát kismértékben megmozdítja. Ezalatt a gyökérnyakra rögzített dőlésmérő eszköz méri, hogy erősebb környezeti erő hatására kidőlne-e a fa. (A korábbi fa körbeásásokra a dőlésmérők megfelelő elhelyezése miatt volt szükség). A korábban elvégzett dinamikus gyökérstabilitási vizsgálatok mellett, ezzel a vizsgálattal még pontosabb képet kapunk a fák gyökérzetének állapotáról, stabilitásáról.

A húzóvizsgálatok miatt, az élet- és értékvédelem, valamint a közlekedésbiztonság érdekében szakaszos lezárások, trolielterelés, parkolósávok zárása szükséges. A jóváhagyott forgalomtechnikai terv 6 szakaszra osztotta a Pozsonyi utat, amelyből három szakasz érinti a 75-ös, 76-os trolibuszok útvonalát. Ezek a 3-as, 4-es, 5-ös szakaszok a Budai Nagy Antal utca – Victor Hugo utca között. Ezeken a szakaszokon csak hétvégén lehet ilyen típusú útlezárással és forgalomtereléssel járó munkát végezni.

Az alábbi ütemezésben végzik a Pozsonyi úti fák húzóvizsgálatát:

július 12. (szombat) az 1-3-5 ütem, amelyben a zárások 07:00 – 19:00 között, a 75-ös és a 76-os troli a teljes üzemre elterelésre kerül, mert a vezeték feszültségmentesítve lesz

július 13. (vasárnap) a 2-4-6 ütem, amelyben a zárások 07:00 – 17:00 között, a 75-ös és a 76-os troli a teljes üzemre elterelésre kerül, mert a vezeték feszültségmentesítve lesz.

A lezárt szakaszokon belül teljes útzár, a parkolósávok lezárása és leürítése is megtörténik, mert a húzóvizsgálat vonalában nem maradhat autó.

A nyári hétvégenként rendszerint kevesebb autó parkol a főváros közterületein így abban bízunk, hogy a hétvégi munkavégzés a lehető legkisebb mértékben érinti majd az autós lakosságot és a kerületbe érkező látogatókat.

A munkakezdést a Budapest Közút, a BKK és a BKV felé is bejelentetésre került, a két trolijárat terelési térképe a csatolt fájlok között megismerhető.

A favizsgálatokat a DENDROCOMPLEX Kft. végzi a Pozsonyi úti fasorrekonstrukcióról kötött szerződés alapján. A vizsgálatok eredményéről, a további várható szakipari munkákról a cég, valamint az NZrt. munkatársai lakossági fórumon is beszámolnak majd, amelynek pontos idejéről, helyszínéről a későbbiekben adunk tájékoztatást.