2024.02.6.
Az Országbíró utca Béke utca – Jász utca közötti szakaszát már 2022-ben felújítottuk, ennek az utcának a keleti irányú folytatása került sorra 2023 végén. A Reitter Ferenc utca és a Jász utca közötti szakaszon összesen 140 méter hosszú útszakasz rossz állapotú, helyenként töredezett aszfaltú volt, ezért felújítása időszerű volt. Az út felújítását szerepeltettük az AngyalZÖLD 3.0 stratégiában, ennek alapján – a megszokott rend szerint az útfelújításokat megelőző műszaki ellenőrzéseket követően – terveztük meg.
Ilyen volt:
A kivitelezést a két utca között teljes hosszban, összesen 140 méter hosszan végeztük el tavaly ősszel. A meglévő aszfaltburkolatot felmartuk, az útpálya felújítása során átlagosan 4 cm vastag új aszfalt kopóréteg terítését végeztük el. Ezen kívül sor került a régi, rossz állapotú szegélyek cseréjére is. A munka során a régi térkő burkolatú járdákat szükség szerint lokálisan javítottuk.
A munkálatokat megelőzően felülvizsgáltuk a parkolósávok kialakítását, ezt az aszfaltozást követően újrafestettük.
Kihelyeztünk egy mikromobilitási pontot is a Reitter Ferenc utca kereszteződésének közelében az északi oldalon.
A kivitelezés novemberben elkészült. Ilyen lett az Országbíró utca:
A XIII. Kerületi Önkormányzat AngyalZÖLD 3.0 stratégiájáról ITT olvashat további részleteket.
Az Országbíró utca közelében szintén a tavalyi évben készült el a Frangepán utca Béke utca és Jász utca közötti szakasza, amelyet rovatunkban korábban bemutattunk Önöknek.
Tavaly összesen 1540 méter hosszan újítottunk fel utakat a XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásában.
Amennyiben észrevétele, kérdése van, itt megteheti.