Ügyfélablak
Dekoráció Dekoráció

Önök kérték – lakossági kérésre intézkedtünk

Közszolgáltató társaságként nap mint nap azon dolgozunk, hogy a XIII. kerületet szépítsük, megfelelő színvonalú szolgáltatásokat kínáljunk Önöknek. A XIII. Kerületi Önkormányzat célja az élhető kerület biztosítása, melynek érdekében végezzük feladatainkat közszolgáltatóként az év egészében. Mindennapi tevékenységünket az vezérli, hogy szép és rendezett környezetben élhessenek lakosaink. Munkánkat nagyban segítik jelzéseik és visszajelzéseik, melyek segítő szándékkal arra hívják fel a figyelmet, mit tettünk jól vagy hol van még szükség beavatkozásra.

Önök kérték - mi intéztük

Célunk, hogy jelzéseikre, bejelentéseikre segítő szándékkal és a megoldást keresve reagáljunk, mert hisszük, hogy ez is hozzájárul a kerületi közszolgáltatások zavartalan működéséhez. Bár ritka, mégis előfordul, hogy egy megtett intézkedésre köszönőlevelet kapunk, rendezvényeinket követően pozitív visszajelzés érkezik vagy valamely bérlőnk értékeli, hogy tettünk érte.

Ezekből a köszönetekből válogattunk Önöknek, hogy így is bemutassuk a tevékenységünket. Láthatják, milyen ügyekben állunk rendelkezésre, miben számíthatnak ránk.

 

Ha kérdésük vagy észrevételük van, a jövőben is írjanak nekünk!

Egy csokornyi köszönet

1

A Dráva park tervezett fejlesztéséről írták

 

„Én nem értek a parkosításhoz, tájkertészethez, ezért nem is teszek újabb javaslatokat. Nekem így elsőre is nagyon tetszik a Dráva park koncepciója, amit megterveztek! Azért írok mert, már sokadik hírlevelet kapom a közszolgáltatótól, és nagyon örülök, hogy állandóan szépül és épül kerületünk, ilyen kreatív a közszolgáltató cég.

További sikereket és jó egészséget kívánok munkájukhoz.”

 

Hírlevelünkre Önök is feliratkozhatnak nyitóoldalunk alján, így nem maradnak le a legfontosabb információkról.

2

Faápolás, fagallyazás tervezetten és bejelentésre

 

Gyakori kérés fák gallyazása is, melyet az eset jellegétől, a helyi adottságoktól függően beütemezünk, és lehetőség szerint rövid időn belül intézkedünk.

Ilyen eset történt az Angyalföldi úton is, ahol lakosunk levelére reagálva arról tájékoztattuk a kérdezőt, hogy az Angyalföldi út 41. előtt és környékén található fák gallyazását megkezdtük, a munkálatok folyamatban vannak.

A levélíró köszönettel vette tudomásul válaszunkat az alábbiak szerint.

 

„Köszönjük szépen, nagyon precízen levágták a felesleges gallyakat.”

 

3

Köztisztaság

 

Akad olyan is, amikor a köztisztaság érdekében végzett tevékenységünket díjazzák. Az AngyalZÖLD facebook-profilunkon tettük közzé a hírt, hogy megkezdjük az ebürülékgyűjtő edények fertőtlenítő mosását. A kerületben összesen 443 helyszínen található ilyen ebürülékgyűjtő edény, melyek azt szolgálják, hogy a kutyát sétáltatók az ebürülékgyűjtő zacskóba összeszedett kutyapiszkot kulturált és környezetbarát módon dobhassák ki. Előre jeleztük azt is, hogy a tavaszi fertőtlenítő mosást augusztusban és októberben újabb követi majd.

 

Lakosunk így kommentálta intézkedésünket:

 

„Én kutyatulajdonosként nagyon hálás vagyok a kihelyezett gyűjtőedényekért és minden alkalommal összeszedem a kutyus után a termékeit, a helyét leöntöm vízzel. A kutyapiszok a fertőzés melegágya, a kutyák egymást is ezen keresztül fertőzik meg…. Az utca az otthonaink kiterjesztése, nap mint nap használjuk, fontos, hogy tisztán tartsuk, ez közös felelősségünk. Támogatnám, ha pénzbírsággal sújtanák azokat, akik szennyezik az utcákat. Több kerület már bevezette, még ha a tettenérés nehéz is, a szabályok betartása fontos. A tiszta utca mindenkinek az érdeke.”

4

Kerítésfestés

 

A Forgách köz 5-7. lakója egy bejelentésben két kérést is jelzett az alábbiak szerint:

 

„Először is szeretném megköszönni az önkormányzatnak, hogy a Forgách közben, a társasházunk feljárójához évekkel ezelőtt kerítést épített és X jelet festett az útburkolatra (s azt is, hogy időnként ellenőrzik, hogy betartják-e itt a parkolási rendet, szabályokat, bár mostanában egyre ritkábban járnak felénk az ellenőreik). Az idő sajnos meglátszik a kerítésen, mely nagyon durván rozsdásodik.
Tisztelettel szeretném ismételten megkérni, hogy fessék le a rozsdásodásnak indult fekete kerítést, a munkát tervezzék be az idei felújítási/karbantartási munkáik közé.”

 

Válaszunkban jeleztük, hogy a Forgách köz 5-7. szám előtti kerítés festési munkálatait – az időjárás függvényében – elvégezzük. A parkolási rend betartása érdekében pedig felkértük az illetékes XIII. Kerületi Közterület-felügyeletet a fokozott ellenőrzésre.

 

Lakosunk elégedetten jelzett vissza az alábbiak szerint:

 

„Szeretném megköszönni, hogy a társasházunk előtt már elvégezték a kerítésfestést!”

5

Pollerek a gyalogosbiztonságért

 

A Thurzó utca – Pannónia utca sarkán készült új zebra kapcsán kaptunk lakossági megkeresést, mely szerint gyakran autók parkolnak fel illegálisan a zebránál a járdára. Ehhez mellékeltem egy képet is.

 

Lakosunk kérése volt:

 

„Arra kérném Önöket, hogy védjék meg a gyalogosokat a szabálytalan autósoktól: helyezzenek ki behajtásgátló oszlopokat a zebra két végébe, a járdák szélére.”

 

A pollereket kihelyeztünk, a levélíró válaszában köszönte a gyors választ és a megoldást.

6

Szükség esetén azonnali intézkedés következik

 

Tevékenységünk során előfordulnak azonnali beavatkozást igénylő feladatok is. Ezeknél megkönnyíti a munkánkat, ha lakossági jelzést kapunk, mint például az alábbi:

A Tomori köz locsolóhálózatát illetően a közeli ház közös képviselője bejelentette nekünk, hogy a közterületen lévő locsoló rendszer folyamatosan megy, és áztatja a társasház homlokzatát.

 

A soron kívüli intézkedés megtörtént, melyet a bejelentő is visszajelzett az alábbiak szerint:

 

„Intézkedésüket és visszajelzésüket köszönjük!”

7

János vitéz JátékTár és alkotóműhely program

 

A program sikeres volt, melyre az alábbi visszajelzés érkezett a résztvevő iskolától:

 

„Nagyon köszönjük a mai programot. A gyerekek nagyon élvezték minden pillanatát! Örülök, hogy osztályommal részt vehettünk a programon !

Üdvözlettel:

Hunyadi Mátyás Általános Iskola”

8

Az AUFeszt egyik eseménye után érkezett

 

„Köszönjük szépen, nagyon jól éreztük magunkat! Profi és segítőkész volt a technikai személyzet,sokan hallgattak minket, nagyon szép élményekkel vagyunk a péntekről.

Köszönök mindent!”

9

Várakozási matricával kapcsolatos kérdésben tájékoztatással segítettünk

 

Olykor parkolási ügyekben is kapunk pozitív visszajelzést. Lakosunk az alábbi kérdést tette fel:

 

„Érdeklődnék mi a folyamata a parkolási matrica átjuttatásának egyik autóról a másikra. Mindkettőhöz XIII. kerületi tulajdonos és egyben üzembentartó magánszemély tartozik. Hétköznapibban elmondva: nejem autójára szeretnénk átjuttatni az enyémről.

A megoldás 2 esetre is érdekel:

– mi van ha nem történik eladás, tehát a parkolás átadása autók közt nem eladás okán történik?

– mi van olyan esetben, ha eladás miatt kellene átkerüljön a parkolási matrica?”

 

Válaszunkban tájékoztattuk az érdeklődőt arról, hogy mindkét esetben az szükséges, hogy a meglévő matricát eltávolítsák a szélvédőről, és leadják személyes ügyfélszolgálatunkon, ahol érvénytelenítik azt.

Ezt követően van lehetőség a lakcím szerinti első engedély kiváltására a másik autóra, amennyiben az a feltételeknek megfelel (állandó lakóhely, saját üzemben tartású jármű, nincs hátraléka).

A leggyorsabb ügyintézési mód ügyfélszolgálataink felkeresése  személyesen.

 

Lakosunk a tájékoztatást az alábbi módon köszönte meg:

 

„Nagyon szépen köszönöm a gyors választ – mint mindig! Nagyon kedvesek és segítőkészek!”

10

Társasházi közgyűlés

 

„Szeretnék köszönetet mondani, hogy tegnap az Önkormányzat képviselője részt vett a Visegrádi utcai társasház lakógyűlésén. Kolléganője hatékony segítségével sikerült elérni a közös költség némi emelését, megszerezni a ház nyitottságát, hogy esetleg kössön biztosítást az épületre, valamint elindítani a villany hálózat felújításával kapcsolatban egy érdemi gondolkodást és ajánlatbekérést.

A következő lakógyűlés, ahol vélhetően ezekről a témákról döntünk, szeptember 15-ig lesz.

Köszönettel és üdvözlettel.”

11

Járdahiba

 

A bejelentés – mint olykor más esetekben is – járdahibát jelzett.

 

„A legutóbbi nagy esőzések alkalmával az Üteg utca 51/A. előtti járdarészen besüllyedt, majd elkezdett beszakadni a járda a társasház falának tövében, ami a héten tovább nőtt és kezd balesetveszélyessé válni. Fotót mellékelten csatolok igazolásul.

Szeretném kérni a közreműködésüket a lyuk növekedésének megakadályozásában, eltüntetésében és a járda helyreállításában, melyet előre is köszönök. Amennyiben mégsem Önök az illetékesek a kérésben, kérem, jelezze további iránymutatás kíséretében.”

 

Válaszlevelünkben jeleztük, hogy tavasszal megtörténik a hiba javítása, melyet az érintett lakos a következő levélben köszönt meg:

 

„Köszönöm a megtisztelő válaszát és a gyors visszajelzést. Örömmel olvastam és örülök, hogy van még ennyire jól működő, segítőkész szervezet, mint az Önöké.”

12

Mozgáskorlátozott parkolóhelyek

 

Sok esetben nem kerületi önkormányzati illetékességű ügyekben is megkeresnek minket. Ilyen eset rendszeresen a mozgáskorlátozottak várakozóhelyének kijelölésére vonatkozó kérdés. Ilyenkor abban tudunk segíteni, hogy elérhetőséget adunk segíteni, hogy megadjuk az elérhetőséget és tájékoztatjuk az ügyintézés módjáról a lakost. Ebben az esetben így:

Budapest területén a mozgássérült parkolóhelyek kijelölése a Budapest Közút Zrt. hatáskörébe tartozik.

Az igénylő kérelmét, a mozgássérült igazolványának másolatával a budapestkozut@budapestkozut.hu e-mail-címre kell megküldenie.

A kijelölés előtti helyszíni bejárás időpontjáról a fővárosi cég ügyintézője fogja értesíteni.

 

Ilyen esetekben is van, aki köszönettel fogadja a segítséget.

Kérdése, bejelentése van?

Várjuk tevékenységünkhöz kapcsolódó kérdéseiket, észrevételeiket, javaslataikat.

 

Információt kérhetnek, bejelentéseiket megtehetik az Írjon nekünk oldalunkon, de leveleiket a kozszolgaltato@kozszolgaltato.bp13.hu e-mail-címen is várjuk.

 

Elérhetőségeinken személyes ügyfélszolgálatainkhoz és szervezeti egységeinkhez találnak.

 

Sok esetben kérdésükre a gyakran ismételt kérdések között is megtalálhatják a választ.

Ez is érdekelheti

Beruházás, fejlesztés
Egyéb
Közterületek, parkolás
Pályázati hírek

Visszatekintés a 2024. évre képekkel, cikkekkel - II. rész

A 2024. év számos eredményt hozott a XIII. kerületben. Az év második feléből válogattunk összeállításunkban.

2024.12.20.

Ingatlangazdálkodás

Bérbe vehető üzlethelyiségek - 2024. december 20.

Üzlethelyiségeket kínálunk bérbevételre a XIII. kerület több pontján.

2024.12.20.

Kultúra

Heti kulturális ajánló: Elvis est az AJAMK-ban

Január 10-én 19:30 órától Elvis Presley, a Király nagysága előtt adózva különleges emlékesten vehetnek részt az érdeklődők a József Attila téren.

2024.12.19.

Kultúra

Harminc éves lett az Újlipótvárosi Klub-Galéria

Három évtizede a kultúra szolgálatában a XIII. kerületi intézmény.

2024.12.19.

További híreink