Ügyfélablak
Dekoráció Dekoráció

Fejlesztések 2020

Az AngyalZÖLD 3.0 Stratégia a 2020-2024. közötti időszak fejlesztéseit jelöli ki. A stratégia célkitűzéseinek megvalósítása a 2020. évben kezdődött meg. Ebben az évben egyebek között a Jakab József nagy és kis játszótér komplex felújítása valósult meg, sor került a Kubala László park komplex megújítására és 12 helyszínen 13 napvitorlát helyeztünk ki XIII. kerületi játszóterekre. A Népfürdő utca 15/a-15/d előtti parkoló felújítása mellett parkolót építettünk további két helyszínen, három kereszteződésben gyalogátkelőhelyeket létesítettünk, és ahogy minden évben, 2020-ban is számos helyszínen került sor járdafelújításokra a gyalogosközlekedés körülményeinek javítása érdekében.

Az ebben az évben az AngyalZÖLD 3.0 Stratégiához kötődően megvalósult beruházásainkat alább ismerhetik meg. A képes ismertetők alatt a további beruházásainkat is felsoroljuk.

.

Jakab József utcai játszóterek felújítása

A Jakab József utcai két játszótér komplex felújítása valósult meg egy átfogó beruházás keretében. A nagy játszótér három kapuja között kényelmes, gyalogos kapcsolatot alakítottunk ki, a homokozó körül gumiburkolatot létesítettünk, mellyel további 225 m2 növekedett a gumiburkolat a játszótéren, még biztonságosabbá téve a játszóeszközök használatát és javítva a terület tisztán tarthatóságát. A rossz állapotú pingpongasztalok helyett 2 újat helyeztünk ki, ezen kívül 7 fedett hulladékgyűjtőt raktunk a területre. A játszótér zöldfelületeit évelő- és cserjetelepítésekkel gazdagítottuk. A kis játszótér felújítása során egyebek között kicseréltük a csúszdát és új hulladékgyűjtőket is telepítettünk. Mindkét játszóteret még a nyár során visszaadtuk a gyerekeknek, immár megújítva.

Jász utca 116. labdapálya kivitelezése

A kedvelt angyalföldi labdapálya a beruházás keretében színes gumiburkolatot kapott, a meglévő focikapukra kihelyeztünk 2 új kosárpalánkot, így biztosítva lehetőséget a pályán kosarazásra is. A kerítést részben – a jó állapotú részek megtartásával – felújítottuk, de emellett teljes hosszban hálóval magasabbá tettük. A pályáról lefolyó víz elszikkasztását kulé kavicsos szikkasztóval oldottuk meg. A labdapályát már nyár közepétől használhatták a környékbeliek, akik azóta is szívesen járnak ide.

Napvitorlák kihelyezése

A kerületi játszóterek egy részén már ezt megelőzően is találkozhattak gyerekek és szülők napvitorlákkal, a 2020. évben azonban egy komplex programnak köszönhetően számos kerületi játszótérre kerülhetett ki ilyen eszköz. A kerület legkülönbözőbb pontjain, 12 játszótéren összesen 13 napvitorlát telepítettünk annak érdekében, hogy a homokozóban játszó gyerekeket védjük a nap esetleges ártalmaitól.

Népfürdő utcai parkoló felújítása

Rég várt fejlesztés valósult meg a Népfürdő utca 15/a-15/d előtti parkoló újraaszfaltozásával. A Vizafogón élők számára jelentős előrelépés, hogy megújult a Népfürdő utca parkolóöblei közül a legdélebbre elhelyezkedő terület. A beruházás során törekedtünk a parkolóhelyek számának megőrzésére is.
A parkoló régi aszfalt burkolatát felmartuk, új kiemelt szegélyt építettünk be, a meglévő aszfalt járdát térkő burkolatra cseréltük, a zöld felületeket felújítottuk és a parkolási jeleket felfestettük a beruházás keretében.

Tomori köz felújítása

A környékbeliek számára mindennapi lakókörnyezetük élhetőségének érdemi javítását eredményezte a Tomori köz 2020 őszén történt megújítása. A köz Tahi utca és Fiastyúk utca közötti szakaszának aszfaltszőnyegezése megvalósult. A Tomori köz 1-5. számok közötti útszakasz felújítása során közel 800 négyzetméternyi aszfaltfelület és 8 közműszerelvény újult meg. Az útfelújítás során összesen 100 méternyi útburkolati jel felfestésére került sor.

Parki beruházások

1

Játszótéri és egyéb komplex zöldterületi beruházások:

 

  • Jakab József utcai kis játszótér felújítása,
  • Jakab József nagy játszótér felújítása,
  • Kárász utcai játszótér gumiburkolat kialakítása,
  • Játszótéri homokozók árnyékolására a napvitorlák kihelyezése12 helyszínen (13 napvitorla),
  • Jász utca 116. labdapálya kivitelezése,
  • Kubala László park komplex megújítása.

2

Egyéb fejlesztések:

 

  • Embermentők szobor környezetrendezése,
  • Spirál típusú ebürülékgyűjtők telepítése,
  • parki WiFi hálózat kialakítása és okospad telepítése a Marina parton és a Hajdú közben,
  • fatelepítés.

Útfejlesztések

1

Parkolóépítések:

 

  • Tatai utcai parkoló építése a Szegedi út és a Frangepán utca között,
  • Apály utcai (Kassák Lajos utca – Angyalföldi utca között) járda és parkoló kiépítése,
  • Népfürdő utca 15/a-15/d előtti parkoló újra aszfaltozása.

Útfejlesztések:

 

  • Tomori köz Tahi utca és Fiastyúk utca közötti szakaszának aszfaltszőnyegezése,
  • Balzsam utca felújítása a Tilinkó köz és Újpalotai út között.

Gyalogátkelőhelyek létesítése:

 

  • Szegedi utca- Tatai utca kereszteződése,
  • Rozsnyay utca-Röppentyű utca kereszteződése,
  • Reitter Ferenc utca és Országbíró utca kereszteződése.

2

Járdafelújítások:

 

  • Fáklya utca 1-3. között,
  • Pannónia utca (Garam utca – Gogol utca között),
  • Hegedűs Gyula utca páros oldal a Thurzó utca – Ipoly utca között,
  • Reitter Ferenc utca 10-14. a Kisgömb utca – Mór utca között,
  • Jász utca 67-71. számok előtti járda felújítása,
  • Petneházy utca az Üteg utca – Béke utca között,
  • Gyöngyösi utca Madarász Viktor utca – Tomori utca között,
  • Fiastyúk utca 69-71. számok előtti járdák felújítása,
  • Reitter Ferenc utca 111-113. számok előtti járda átépítése,
  • Kresz Géza utca, Balzac utca és Csanády utca közötti szakaszon, mindkét oldalon járdafelújítás,
  • Tátra utca Radnóti Miklós utca és Balzac utca közötti szakaszon, mindkét oldali járdafelújítás,
  • Tátra utca Balzac utca és Csanády utca közötti szakaszon, páratlan oldalon járdafelújítás,
  • Raoul Wallenberg utca, Hollán Ernő utca és Tátra utca közötti szakaszon, mindkét oldali járdafelújítás,
  • Népfürdő utca 35. szám mögötti parkoló és a Jakab József utca 2. szám közötti kitaposás helyén járdaépítés,
  • Pap Károly utca 24. szám melletti kitaposás helyén járdaépítés,
  • Tutaj utca Váci út és Visegrádi utca közötti szakaszon járdafelújítás,
  • Róbert Károly körút 12/a-c. számú társasház előtt járdaépítés.

AngyalZÖLD 3.0 2020-2024. Stratégia

Letöltés

AngyalZÖLD 3.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

Újabb megújult színfolt Újlipótvárosban - átadtuk a Marquez parkot

A Marquez park területe összesen több mint négyezer négyzetméter. Az erre járók megújult környezetben pihenhetnek.

2024.03.25.

AngyalZÖLD 3.0
Ilyen volt - ilyen lett
Közterületek, parkolás

Ilyen volt - ilyen lett a kutyafuttató a Marina parton

A kutyások előszeretettel keresik fel a déli szigetcsúcson lévő kutyafuttatót a Marina parton.

2024.03.21.

AngyalZÖLD 3.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

Halad a Dráva park felújítása - képes beszámoló

Májusra készül el a Dráva park felújítása. Képeinken nyomon követhetik a kivitelezést.

2024.03.19.

AngyalZÖLD 3.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

Megkezdtük a zöldterület bővítését a Váci út és a Dagály utca kereszteződésénél

Összesen 180 négyzetméternyi zöldterületet alakítunk ki, melynek teljes környezetében felújítjuk a járdát.

2024.03.13.

További híreink