Ügyfélablak

Virághagymát osztunk

Egyéb

A 2025. évi XIII. kerületi születésnapi rendezvényen virághagymákat osztunk a kerületi lakosoknak.

Összesen kétezer kitermelt elvirágzott, de még élő virághagymát osztunk szét a kerületi lakosok között május utolsó szombatján. Ezúttal a XIII. kerület születésnapja alkalmából szervezett programsorozaton vehetnek részt az érdeklődők, melynek részletes programjáról már korábban írtunk.

A rendezvényen a sok érdekes és színes program mellett virághagymát is biztosítunk az érdeklődők számára.

A virághagymákat tízesével papírzacskóba csomagolva adjuk át az ezt igénylő, kerületi lakosoknak. Azok a rendezvényre látogatók vehetik át a virághagymákat, akik a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. pultját felkeresik.

 

Kerületi lakosok vehetik át

Fontos, hogy XIII. kerületi lakosok vehetik át a virághagymát. A lakosok XIII. kerületi partnerkártyájuk vagy lakcímkártyájuk felmutatását követően kapják meg az ajándékot. Kérjük, hogy ezzel együtt a pultunk előtti megállítótábla egyik oldalán feltüntetett Google és Facebook profilunknak értékelést adjanak. Köszönjük.

 

A programról

A szombati napon egy sor program várja az érdeklődőket a Béke téren, egyebek között a XIII. kerületi Civil Szervezetek standjainál ismerhetjük meg tevékenységeiket interaktív játékokon, kiállításokon és izgalmas programokon keresztül. Itt lesz Tompeti és Barátai a kicsik számára egy interaktív családi show-műsorral, illetve szombat este a József Attila Színház – Made in Hungária című zenés házibulijára várjuk Önöket.

A többi napról itt olvashatnak részleteket.

A részvétel díjtalan.

 

Amennyiben kérdése van, itt felteheti.