Ügyfélablak

Tudnivalók a Cserhalom utca felújításáról

Beruházás, fejlesztés

A XIII. Kerületi Önkormányzat saját – a XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületi döntésének értelmében 4 milliárd 75 millió forintos – beruházásában valósul meg Budapest egyik legjelentősebb földfelszíni közlekedésfejlesztési és közterületi beruházása, a Cserhalom utca teljes felújítása. Az utca 750 méteren kerül felújításra, három új körforgalom létesül, közvilágítás fejlesztéssel együtt, a közút és a teljes kétoldali gyalogosfelület megvilágítását is rendezzük. A Rákos-patak feletti közúti híd helyén széles, gyalogos közlekedésre is kényelmesen használható új híd műtárgyat építünk ki. A gépjármű- és gyalogosközlekedés fejlesztése mellett kialakítjuk a kerékpáros infrastruktúrát is. Kétoldali, irányhelyes kerékpárút épül ki a teljes szakaszon, amelyek a csomópontokban külön átvezetés kapnak. Több helyszínen alakítunk ki mikromobilitási pontokat és kerékpáros pihenőket.

Május 9-én a Budapest Közút Zrt. és a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. is jóváhagyta a kivitelező által benyújtott ideiglenes forgalomtechnikai tervet. A Cserhalom utca átépítésének kezdeteként május 15-én megindítottuk a munkaterület átadás-átvételi eljárását. Ennek keretében minden érintett közműszolgáltatót felhívtunk a munkaterület átadásához hozzájárulásaik kiállítására. Erre 8 napos határidő állt rendelkezésükre, így a munkaterület átadása 2025. május 23-án zárult, innentől számítódik a szerződés szerinti 24 hónapos kivitelezési határidő, és innentől kezdte meg a kivitelező kiépíteni a 0. építési ütemhez tartozó ideiglenes forgalomtechnikai kialakítást.

A 0. ütemben jelenlegi zöldterületeken és a forgalom által nem használt területeken kezdődtek meg a kivitelezés előkészítő munkálatai. A közlekedők ebben az építési ütemben érdemi járda-, illetve útlezárásokkal, korlátozásokkal nem szembesültek. A gyalogjárdák, a kerékpárutak és a közutak is a jelenlegi fogalmi rend szerint használhatók maradtak. A BKK 15-ös buszjárata is az eredeti útvonalán közlekedik.

A Hajóépítő sétányon elektromos kábel építési munkája a Rákos-patak alatti átfúrással a Vizafogó utca felé zajlott, zajlik. A kábel nyomvonala nagyrészt a zöldterület alatt halad, de az indító- és fogadóárkok helyigénye miatt járda és útfelületeket is érint a fúrás. A Hajóépítő sétányon ezáltal időszakos lezárásra kell számítani, de itt is minimum 3 méter szabad keresztmetszetet folyamatosan biztosítja a kivitelező a járműforgalom számára. A kivitelezés részeként először a Csavargyár utca és a Mura utca közötti parkolófelületek, valamint ugyanezen a szakaszon a Duna felőli gyalogjárda egy része került lezárásra. A járdafelület a lakóépületek felőli legalább 1,5 méter széles része továbbra is a gyalogosok rendelkezésére áll. A 0. ütem munkálatai július 14-ig tartanak.

Július 14-e, hétfőtől lép életbe az 1. ütem szerinti forgalmi rend. Ebben az ütemben a Cserhalom utca a Csele utca és a Vizafogó utca között egyirányúsításra kerül a Vizafogó utca irányába. A Cserhalom utca a Csele utca és a Csavargyár utca között egy szakaszon teljesen lezárásra kerül, azonban erre az útszakaszra is biztosított lesz a be-, illetve kihajtás a lakók számára a Csavargyár utca felől. A Csavargyár utca felől a Csele utca, majd a Vizafogó utca felé egyirányú közlekedést biztosítunk a Chi Fu Reno Kft. jelenlegi parkolójának Duna felőli oldalán a meglévő kerítés mentén. A Cserhalom utca a Csavargyár utca és a Mura utca között egy szakaszon szintén teljesen lezárásra kerül, azonban erre az útszakaszra is biztosított lesz a be-, illetve kihajtás a lakók számára a Mura utca felől. A Csele utca, a Csavargyár utca-Úszódaru utca, illetve a Mura utca-Turóc utca forgalma mindkét irányba biztosított marad ebben az építési ütemben is.

A gyalogjárdák és kerékpárutak a Csavargyár utca Duna felőli oldalán teljes hosszban biztosítottak maradnak, a Csavargyár és a Mura utca közötti, már említett szűkítés, illetve a Csele utcai csomópontban kiépülő pontszerű szűkítés mellett. A Váci út felőli oldalon a gyalogosközlekedés csak a Csavargyár utca és a Meder utca között lesz biztosított, a Mura és a Meder utca közötti szakaszon szűkített járdafelületekkel. A Csele utca, a Csavargyár-Úszódaru utca, illetve a Mura-Turóc utcákon a gyalogosan és kerékpáros közlekedés is biztosított marad.

A 15-ös busz a Csavargyár utca felől a Chi Fu Reno Kft. parkolóján keresztül a Csele utcánál éri el a Cserhalom utcát, ahol ideiglenes buszmegállót alakítunk ki, a Csavargyár utca 1. szám előtt. Innen a Cserhalom utcán a busz tovább közlekedik eredeti útvonalán a Vizafogó utca irányába. A Vizafogó utca felől a busz terelt útvonalon közlekedik.

A Cserhalom utca felújítás 2. ütemének ideiglenes forgalomtechnikája 2025. július 22-én kerül bevezetésre a Meder utca és Csavargyár utca közötti szakaszon. A bevezetésre kerülő forgalomtechnika az alábbi korlátozásokkal jár:

  • A Cserhalom utca – Mura utca és
  • a Cserhalom utca – Hajókovács utca, valamint a
  • a Cserhalom utca – Turóc utca csomópont lezárásra kerül.
  • A Meder utca sétálóutcai szakasza a személygépkocsi forgalom előtt megnyitásra kerül a Váci út irányába.
  • A Cserhalom 5. és a Cserhalom utca 7. számú ingatlanok csak a Csavargyár utca felől lesznek megközelíthetőek.
  • A Turóc utca és a Hajókovács utca a Danubius utca felől zsákutca lesz, ezekből az utcákból a Meder utca és az Úszódaru utca felé érhető el a Cserhalom utca (Váci út).
  • A Mura utca zsákutca lesz a Váci út felől.

A munkálatok során a környezetvédelmi előírásokat maximálisan betartatjuk és törekszünk arra, hogy a felújítást a lehető legkisebb zajhatás és a lakosság legkisebb mértékű zavarása mellett valósuljon meg. A munkálatokat munkanapokon reggel 07:00 és este 17:00 óra között végezi a kivitelező, aki nem tervez hétvégi munkavégzést.

A beruházással közvetlenül érintett területen és környező területeken (egykori gyárépületek telekhatárai és egykori iparvágányok mentén) 213 db fa kivágására kerül sor, amely a június 23-i héten megkezdődött. A beruházásban a kivágott faegyedek pótlásra kerülnek. A madárvédelemre nincs a vonatkozó jogszabályokban és a kiadott engedélyeben sem külön előírás, de nyomatékosan felhívtuk a kivitelező figyelmét, hogy ha bármelyik fán fészket észlel, jelezze Társaságunk felé, hogy hozzáértő szakemberrel vizsgáljuk meg az érintett faegyedet, a fészket és kezelés lehetőségeit. A projekt részeként felújítjuk a teljes zöldterületet, amelynek fenntartásáról az újonnan telepített locsolórendszer fog gondoskodni. A zöldítés kiemelt önkormányzati cél, a humanizálásra valamennyi útfejlesztésünk során törekszünk. Ennek érdekében a projekt keretében több mint 200 fát fogunk elültetni a területen. Az Úszódaru utca és a Turóc utca közötti szakaszon egy új parkot alakítunk ki, kutyafuttatóval és agility eszközökkel. A Turóc utca és a Meder utca között, a jelenlegi murvás parkoló helyén egy kétoldali fasorral szegélyezett gyalogos sétányt hozunk létre.