Ügyfélablak

Már a második körforgalom épül a Cserhalom utcában

AngyalZÖLD 4.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

Hamarosan elkészül Cserhalom utca - Turóc utca - Hajókovács utca - Mura utca kereszteződésében épülő körforgalom, mely az egyik első jelentős, már jól látható eredmény a Cserhalom utca kivitelezése során. A kivitelezés a Cserhalom utca teljes szakaszán folyamatban van annak érdekében, hogy folyamatosan és ütemezetten tudjon haladni a beruházás.

November végére elkészül az első körforgalom a Cserhalom utca kivitelezésének részeként. Az új körforgalomban négy utca forgalma haladhat át majd, a Cserhalom utcán és a Mura utcán közlekedők mellett a Turóc utcán és a Hajókovács utcán érkező autók is a körforgalmon keresztül közlekedhetnek az átadást követően.

Az alapozás és a burkolat kötőrétegszinten elkészül ugyan, ám a téli üzem miatt nem adjuk át a közúti forgalomnak. Bár az útpálya és a körfogalom szegélyei elkészültek, a körforgalom területén a közműkiváltás is megvalósult, a zöldsziget kialakítása a jövő év feladata lesz, mivel a növényesítésre az útépítési munkálatokat követően kerülhet sor.

A forgalom a korábbi rendnek megfelelően halad, a forgalomtechnikai kialakítás változatlan marad tavaszig.

A Mura utcai csomópontban elkészült az útpálya alapja. A Mura utcát és a Turóc utcát érintően is zajlik a kivitelezés, melynek köszönhetően a körforgalom megközelítése előtti szakaszokon is megújul az út.

A Mura utcai csomópont melletti járdaszakaszoknál fagyvédő réteg építése zajlik, a Csele utca és a Vizafogó utca közötti burkolatalap építése van folyamatban.

A Meder utcai kereszteződésben november elején megkezdődött a Cserhalom utca felújítással érintett területéhez északról csatlakozó körforgalom építése magánberuházáshoz kapcsolódóan. Ezen a részen várhatóan jövő nyárra készül ez az új körforgalom, ahol a Meder utca keleti és a gépjárműforgalom részére ideiglenesen megnyitott nyugati része találkozik a Cserhalom utcával.

A Meder utca sétálóutca részét az autósközlekedés biztosítása érdekében megnyitottuk, de ez a szakasz a gyalogosok számára is biztosítani hivatott a Marina part belsőbb részeinek megközelítését. Ezért a biztonság érdekében korláttal választottuk el a gyalogos használatra kijelölt területet a Meder utca déli oldalán a házakhoz közelebbi részen.

Megtörtént a Marina kapu elbontása is a Turóc utcánál, amellyel a Marina part egyik fontos bejárati pontján egy régóta funkcióját vesztett létesítmény szűnt meg.

A közelmúltban forgalomtechnikai változások történtek a területen. A Meder utca a Váci út és a Cserhalom utca közötti szakaszán nem lehet megközelíteni a Marina partot, hanem a Váci út felől csak a Duna Plaza parkolójához bevezető útig lehet közlekedni nyugati irányba. Kifelé onnan a Paduc közön távozhatnak az autósok.

Minden egyéb tekintetben a korábbi forgalmi rend marad érvényben. Ebben várhatóan jövő tavaszig nem lesz változás.

 

A Cserhalom utcában a XIII. kerület egyik fontos észak-déli átmenő utcájának felújítása 4,7 milliárd forintos beruházással valósul meg két év alatt.

 

Korábban írtuk a Cserhalom utca felújításáról:

 

Az útfejlesztés kiviteli terveit itt, e cikkünk alján találja.

A XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásában megvalósuló útfelújítás kivitelezése várhatóan két évet vesz igénybe. A beruházásról korábban itt írtunk.

Korábban közzétettük a látványterveiket, ezeken megtekinthetik, milyen lesz a Cserhalom utca.

 

A kivitelezésről cikkeink:

A Rákos-pataktól a Meder utcáig zajlik a kivitelezés a Cserhalom utcában.

Elkészült a Rákos-patak feletti új híd alapja – halad a munka a Cserhalom utcában

Videón a legfontosabb információk a Cserhalom utca fejlesztéséről

Átmenetileg egyirányú lesz a Meder utca – zajlik a cölöpözés a Cserhalom utcában.

Már épül az első körforgalom a Mura utca és a Cserhalom utca kereszteződésében.

Július közepén már zajlottak a csapadékvíz-hálózat előkészítési munkálatai.

A munkálatokat június közepén próbacölöpözéssel kezdtük meg.

 

 

A 2027 májusáig tartó munkálatokról a TV13 is készített egy összefoglalót, melyet az itt elérhető videóból is megismerhetnek.

 

Amennyiben észrevétele, kérdése van, itt megteheti.