Ügyfélablak

Kerékpárpumpák segítik a bicikliseket a kerületben

AngyalZÖLD 3.0
Közterületek, parkolás

Kerékpárpumpák segítik a XIII. kerület több pontján a kerékpárosokat annak köszönhetően, hogy tavaly kerületszerte több helyszínen telepítettünk ilyen eszközöket kerékpárosoknak. A XIII. Kerületi Önkormányzat kerékpáros stratégiájában meghatározott program folytatódik, idén új helyszínekre kerülnek ki a pumpák.

A tavasz beköszöntével egyre többen bicikliznek szabadidős céllal és munkába járás érdekében egyaránt. Közülük sokak számára lehet fontos, hogy már több helyszínen találnak kerékpárpumpát a kerületi kerékpárutak mentén. A 2022. évben ugyanis kerékpárpumpák kihelyezésével vezettünk be új szolgáltatást a kerületi lakosok és az erre kerekezők számára.

A tavalyi évben a kerület négy helyszínén helyeztünk ki kerékpárpumpát:

  • a Gergely Győző utcában,
  • a Szent István park előtt,
  • a Vizafogó parkban,
  • a Hajdú parkban.

 

Ezen kívül található még kerékpárpumpa a kerületben az alábbi három ponton:

  • az Újpesti rakparton (a Jászai Mari térnél),
  • a Lehel Csarnoknál (a Váci úti kerékpártámaszok mellett),
  • a Balzsam utcának a buszpályaudvar felé található részén.

A kerékpárpumpák kihelyezése a kerékpáros infrastruktúra bővítése keretében, tervezett program keretében történik. A 2023. évben várhatóan új helyszíneken telepítünk pumpákat a biztonságos és környezetbarát kerékpározás segítése érdekében.

A tervek szerint az alábbi helyszínre kerülnek ki idén pumpák:

  • Országbíró utca – Béke utca kereszteződése,
  • Moszvka sétány végén – Népfürdő utca vonalában a VEKOP keretében megépülő kerékpáros pihenő mellett,
  • Thurzó park.

 

Ezen kívül a Rákos-patak déli oldalán egy szervízpont létesítését tervezzük.

 

Tervezett programmal segíti a kerékpárosokat az önkormányzat

 

A kerékpáros infrastruktúra és tágabb értelemben a kerékpározás feltételeinek jobbítása érdekében a XIII. Kerületi Önkormányzat számos intézkedést tesz. Az intézkedéseket, fejlesztési terveket kerékpáros stratégia mentén végzi az önkormányzat. A 2022-2027. időszak kerékpáros stratégiáját ITT töltheti le.

Intézkedéseinket a közelmúltban díjazták is, Haladó kerékpárosbarát település és Haladó kerékpáros munkahely címet nyertünk.