2024.09.27.
Az Angyalföldi út burkolatának felújítása indokolt volt, melynek során a korábbi, rossz állapotú burkolat helyett aszfaltburkolattal burkoltuk le az útpályát. A kivitelezés az Angyalföldi út Dunyov István utca – Janicsár utca közötti szakaszát érintette. Emellett a projekt magába foglalta a régi, rossz állapotú parkolót térkő burkolattal újítottuk meg a merőleges kialakítás változatlanul hagyásával. A munkálatok eredményeképpen minőségi változás következhetett be az erre közlekedők számára.
A területen eredetileg található aszfaltburkolatú út felújítása mellett a járda felújítása is időszerű volt.
Ilyen volt az Angyalföldi út:
A kivitelezés során az útburkolat és a járdaburkolat egymáshoz igazítva, egy beruházás keretében újulhatott meg. A felújítás összesen 130 méter szakaszt érintett.
A felújítás során a szegélyeket elbontottuk és újraépítettük a nyugati oldalon. A meglévő aknákat és víznyelőket a tervezett szinteknek megfelelően szintbe helyeztük.
Az Angyalföldi út érintett szakasza 30-as zónába tartozik, mely a felújítást követően is változatlan maradt.
Az út melletti járdaszakaszokat szürke térkővel burkoltuk az egységes összkép kialakítása érdekében. A járda összesen 304 négyzetméteren újult meg.
A projekt keretében a környező zöldfelületeket humuszoltuk és füvesítettük.
A kivitelezés augusztusban elkészült.
Ilyen lett az Angyalföldi út:
A XIII. Kerületi Önkormányzat AngyalZÖLD 3.0 stratégiájáról ITT olvashat további részleteket.
Tavaly összesen 1540 méter hosszan újítottunk fel utakat a XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásában.
Amennyiben észrevétele, kérdése van, itt megteheti.