Ügyfélablak

Halad a Röppentyű utca felújítása – képes beszámoló

AngyalZÖLD 3.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

Képes beszámolónkban Önök is nyomon követhetik a kerület egyik fontos észak-déli átvezető főútjának felújítását.

A XIII. Kerületi Önkormányzat hosszú évek óta szorgalmazta a fővárosnál a Röppentyű utca felújítását, amely most a teljes szakaszon, a Petneházy utcától a Rákos-patak hídig megújul. A felújítást képes beszámolóval mutatjuk be.

Hétről hétre készítettünk képeket a felújításról, így láthatják, hogyan újul meg a kerület egyik legfontosabb észak-déli irányú főútja.

A munkakezdés napján, április 17-én korlátozták a parkolást a Petneházy utca és a Fáy utca között, egyirányúsították ezt a szakaszt, és a Petneházy utca csomópontja felől megkezdődött a munka. A kivitelezés részeként ez a csomópont is megújul.

Egy héttel később már ezen a szakaszon fel volt marva az aszfalt.

Április végére haladt az aszfaltozás is.

Még mindig egy irányba, dél felé haladhatott a forgalom ezen a szakaszon. A 32-es és a 120-as busz is terelve közlekedett.

Május második hetére így nézett ki a Röppentyű utca és a Frangepán utca kereszteződése.

Itt közlekedési lámpa lesz majd, melynek finanszírozását a XIII. Kerületi Önkormányzat vállalta.

Az első szakaszon a munkálatok jelentős része elkészült május közepére. Ilyen volt. Ilyen lett.

A Röppentyű utca várhatóan június közepéig tartó munkálatai során 850 méter hosszan teljes szélességében felújítják a burkolatot, egyúttal a burkolatfestések is megújulnak.

Emellett időközben megkezdődött a Katona József utca következő szakaszának felújítása, melyről részleteket cikkünkben olvashat.