Ügyfélablak

Folytatódnak a faápolási munkálatok a Pozsonyi úti fasor-rekonstrukció keretében

Fák
Közterületek, parkolás

Február 28-án és március 1-jén folytatódnak a faápolási munkálatok a Pozsonyi úti fasor-rekonstrukció keretében. Ezen kívül további két hétvégét érintően lehet számítani tervezett faápolásra márciusban a Pozsonyi úton. A munka egy része a trolibusz közlekedését is érinti. Ebben a körben összesen 149 fa esetében kerül sor intézkedésre. A munkálatokat egy komplett szakvéleményre alapozottan végezzük, mely a fasori rekonstrukció egyes fázisait meghatározza.

Február végétől újra faápolási munkálatokat kezdünk a Pozsonyi úton, melynek keretében tervezetten és ütemezetten végezzük a feladatokat. Ezúttal három hétvégét érint majd a kivitelezés, melynek során összesen négy napon dolgoznak a faápolók a Pozsonyi út egyes szakaszain.

A mostani munkálatok a Pozsonyi úti komplex fasor-rekonstrukció keretében valósulnak meg, melyről itt olvashattak korábban.

A jelenlegi munkafázisban 149 fa esetében kerül sor beavatkozásokra. A Pozsonyi út fasor-rekonstrukcióval érintett teljes szakaszán lehet számítani a faápolók munkavégzésére, akik a Jászai Mari tértől a Bessenyei utcáig ütemezetten dolgoznak majd. Négy napot érintenek a munkálatok, melyek első etapjára február 28-án és március 1-jén kerül sor. Ezen kívül két szombaton, március 14-én és 21-én zajlik még munka.

A munkavégzés idején lezárásokra kell számítani, mert parkoló autók jelenléte mellett a munkálatokat nem lehet elvégezni.

 

Ütemezés

A négy napon egy vagy két szakaszon zajlik majd a munka. Az alábbi beosztás szerint halad majd a faápolás:

  • Február 28. szombat 3-6. szakasz (trolibusz útvonalát érinti)
    • Victor Hugo utca és Balzac utca között
    • Budai Nagy Antal utca és a Jászai Mari tér között
  • Március 1. vasárnap 5. szakasz (trolibusz útvonalát érinti)
    • Radnóti Miklós utca és a Budai Nagy Antal utca
  • Március 14. szombat 1. szakasz (nem érinti a trolibusz útvonalát)
    • Bessenyei utca és az Ipoly utca között
  • Március 21. szombat 2-4. szakasz (trolibusz útvonalát érinti)
    • Ipoly utca és a Victor Hugo utca között
    • Balzac utca és a Radnóti Miklós utca között

A fasori rekonstrukció munkálatait tervezetten és ütemezetten végezzük, melyet szakértő által készített szakvélemény alapoz meg. Ez a dokumentum nem csupán a fák állapotát vizsgálta, de a fák fenntartására is javaslatot tett – konkrétabb információkat erről korábbi cikkünkben olvashatnak. Ez segíti, hogy minden egyes fa állapotára kiemelten ügyelve, a megfelelő szakértői vizsgálatok alapján tudjuk megtenni a szükséges intézkedéseket.

A vizsgálatokat több körben végeztük, erről korábban itt írtunk. Az összetett vizsgálatokat és alapos elemzést követően megszületett szakvélemény a legfontosabb feladatok között 70 fa kezelését írta elő. Ezeket még a tavalyi év során elvégeztük, most a kisebb munkálatok következnek.

A mostani négy érintett napra 149 fát ütemeztünk be, melynek során olyan fák ápolására kerül sor, melyek nem közvetlen élet- vagy balesetveszélyes fák, ugyanakkor hosszú távú megtartásuk érdekében elengedhetetlen a beavatkozás. Többnyire ápoló metszés történik majd az érintett egyedeken, egyes esetekben ifjító metszést végzünk.  A február-márciusi körben olyan faegyedek ápolása történik meg, amelyek állékonyabb, biztonságos fák, nem volt sürgető esetükben a beavatkozás.

A február-március során tervezett ápolásokat követően minden olyan fának a kezelésére sor kerül, mellyel kapcsolatosan beavatkozást írt elő a szakvélemény.

 

A fasori rekonstrukcióval kiemelt célunk, hogy a Pozsonyi úton egy tartósan fenntartható, esztétikus és biztonságos fasor jöjjön létre, amely méltó a városrész történeti és közösségi jelentőségéhez.

 

Korábban a Pozsonyi úti fasorról

Balesetveszély és korhadás miatt kellett kivágni az első fát a Pozsonyi úton.

Alpintechnikával vizsgáltuk a fákat a korona rendellenességeinek felmérése érdekében.Aki további részletekre kíváncsi, a fasori rekonstrukció célját és lényegét ismertető korábbi cikkünket itt találja.

Képes riportban is megismerhetik a Pozsonyi úti fasori rekonstrukciót, melyet az itt található videó első részében tekinthetnek meg.

November végén arról írtunk, hogy ütemezett faápolási munkálatok következnek a Pozsonyi úti fasor-rekonstrukció keretében

Amennyiben kérdése van, itt felteheti.