Ügyfélablak

Madáretetők kihelyezése a kerületben

Közterületek, parkolás

November 22-én madáretetőket helyeztünk ki a kerület 16 helyszínén. Újratöltésük az önkéntes lakók közreműködésével történik. Munkatársaink 10-14 naponta ellenőrzik az etetőket, szükséges esetén megtöltik azokat.

Az etetési időszak az első tartós fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, december elejétől március végéig vagy akár április közepéig is eltarthat.

Munkatársaink az ablakmosó-folyadék flakonjából hasznosítanak újra madáretetőket, amelyeket gondosan kiöblítenek, kifertőtlenítenek, majd napraforgómaggal és egyéb magkeverékekkel töltik fel őket. Az etetési időszak az első tartós fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, december elejétől március végéig vagy akár április közepéig is eltarthat.

Fontos, hogy ha elkezdjük az etetést, akkor nem szabad abbahagyni, mert a könnyű táplálékforrás megvonása hidegebb éjszakákon a madarak pusztulásához vezet.

A téli madáretetés célja nem a madarak életben tartása, hanem a madarak közelünkbe csalogatása. Ennek két oka van. Egyrészt a madarak látványa, közeli megfigyelhetősége nagy élményt jelent a gyermekek és felnőttek számára egyaránt, másrészt a madarak jelenléte biológiai védekezést jelent az általuk az etetőhely közelében összeszedett gyommagvaknak, rovar- és kisrágcsáló-kártevőknek köszönhetően.

Míg a téli etetés nem a madarak túlélésééről szól, addig a kora tavaszi etetés rendkívül fontos számukra, nélkülözhetetlen az életben maradásuk érdekében. Ez ugyanis kritikus időszak, ekkorra ürülnek ki ugyanis az előző ősszel képződött természetes magraktárak, és még a növényi élet sem indul meg, amely táplálékkal szolgál a madarak számára. A későbbi időszakban, amikor a fásszárúak virágba borulnak és megkezdődik a különböző növények újjáéledése, akkor már a fák és bokrok friss rügyei, levelei és hajtásai, a friss fűtakaró és a gyepszint virágzó lágyszárúi is kellő természetes táplálékbázist kínálnak a madaraknak, így már nincs szükség az etetőkre.

A késő tavaszi, nyári etetést az önfenntartó, egészséges populációk megóvása, fennmaradása érdekében kerülni kell. A madaraknak akkor teszünk jót, ha ebben az időszakban aktivitásra ösztönözzük őket. A szükségtelenül végzett nyári etetés infantilizálja az egyedeket, hozzászoktatja őket a táplálékbőséghez, ebből következően emberi beavatkozás nélkül életképtelenné válnak.

A téli és koratavaszi időszakban etethetjük őket kacsa-, liba- és sertéshájjal, sertés zsírszalonnával, faggyúval, főzéssel sótalanított étkezési szalonnával, cinkegolyóval, lágysajttal vagy vajtéglával, sótlan pisztáciával, fekete napraforgómaggal, magkeverékkel (cirokmag, fenyőmag köles, lenmag, fénymag, szezámmag), gyümölccsel (alma, körte, szőlő, csipke, kökény), dióval, fekete dióval, sótlan és nem pörkölt mogyoróval, földimogyoróval, muharral.

Vannak viszont tiltott eleségek is. Fontos, hogy semmiképp se etessük őket kenyérrel, kenyérmorzsával, péksüteménnyel, tésztával, ropival, popcornnal, chipsszel, feldolgozott vagy húsipari termékekkel (sózott szalonna, szalámi stb.), nyers rizzsel és csontkukaccal.

Már gyermekkorunkban megtanuljuk, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj egyedei itthon maradnak, sőt talán mára már az is közismert, hogy a tőlünk északabbra fekvő, mostohább téli klímájú területek madarai közül sok számára Magyarország jelenti a telelőterületet. Bár Magyarország klímája ma még lehetővé teszi, hogy a madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet, az évről évre ugyanarra a helyre kihelyezett etetők nagy könnyebbséget és biztonságot jelentenek a környéken élő madaraknak, viszont csak akkor, ha az etetést folyamatosan, egész télen végezzük, akár az Önök segítségével, közreműködésével is.

Figyeljünk oda a madáretetési szabályokra a madarak egészségmegőrzése érdekében!

A téli madáretetés szabályai

Letöltés