2026.03.17.
Két héten belül elkészül a Cserhalom utca – Turóc utca – Hajókovács utca – Mura utca kereszteződésében a körforgalom, amelyet várhatóan április közepén adunk át az autóforgalomnak. Ettől kezdve új lehetőség nyílik meg a Marina part utcáinak megközelítésére és az onnan való távozásra.
Ebben a csomópontban korábban rendezetlenek voltak a forgalmi viszonyok, ennek megoldása és a megnövekedett forgalom elvezetése érdekében a fejlesztés részeként egy új körforgalmat alakítottunk ki.
A Csavargyár utca és a Turóc utca közötti szakaszon elkészült a gyalogosjárda és a kerékpárút, hátravan még a közvilágítás fejlesztése. Ezzel korábbi ígéretünknek teszünk eleget, melynek keretében vállaltuk, hogy a Cserhalom utca felújítása során a teljes utcaszakaszon korszerű közvilágítást biztosítunk az erre közlekedők és az itt élők számára.
A kivitelezést megelőzően favédelmi terv készült, mely rögzíti, hogy a fák védelme érdekében milyen intézkedésekre van szükség.
Épül a másik körforgalom is a Cserhalom utca és a Csele utca kereszteződésében.
Halad a kivitelezés a Csele utca és a Csavargyár utca közötti szakaszon.
Az elkészült útpálya mellett már láthatók a kandeláberek és a gyalogossétányt megvilágító lámpaoszlopok.
Áprilistól közepétől új fázisához érkezik a kivitelezés, és ezzel összefüggésben változik a forgalmi rend. A Cserhalom utca eredeti nyomvonalán haladó forgalmat a keleti oldal elkészültét követően erre az oldalra tereljük át a Csele utca és a Hajóépítő sétány közötti szakaszon. Az északról érkező autósok a Rákos-patak hídjának északi oldalán jobbra kanyarodva tudnak átmenni a hídon a Rákos-patakon. A régi hídon halad ugyanis a közlekedés várhatóan április végéig. Addigra elkészülnek a keleti oldali híd kivitelezési munkálatai, így ezt követően áttereljük majd a forgalmat az új hídra. Ezzel párhuzamosan pedig megkezdődik a régi híd elbontása, majd helyén egy új híd építése.
Ezzel egyidejűleg, ugyancsak április közepétől változik a forgalmi rend a kivitelezés területének északi végénél is. A Marina part utcáinak könnyebb megközelítése érdekében a Cserhalom utca kivitelezésének első időszakában a Meder utca sétálóutca részét megnyitottuk az autóforgalom számára. Erre a beruházás következő fázisaiban már nem lesz szükség, ezért a sétálóutca visszakapja eredeti funkcióját, és tervezetten április közepétől csak gyalogosok közlekedhetnek itt.
A Cserhalom utcában a XIII. kerület egyik fontos észak-déli átmenő utcájának felújítása 4,7 milliárd forintos beruházással valósul meg két év alatt.
Az útfejlesztés kiviteli terveit itt, e cikkünk alján találja.
A XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásában megvalósuló útfelújítás kivitelezése várhatóan két évet vesz igénybe. A beruházásról korábban itt írtunk.
Korábban közzétettük a látványterveiket, ezeken megtekinthetik, milyen lesz a Cserhalom utca.
A kivitelezésről cikkeink:
Jelenleg a keleti oldalon halad a Cserhalom utca építése
Még a téli szünet előtt elérte a 25 százalékos készültséget a Cserhalom utca kivitelezése
Már a második körforgalom épül a Cserhalom utcában.
A Rákos-pataktól a Meder utcáig zajlik a kivitelezés a Cserhalom utcában.
Elkészült a Rákos-patak feletti új híd alapja – halad a munka a Cserhalom utcában
Videón a legfontosabb információk a Cserhalom utca fejlesztéséről
Átmenetileg egyirányú lesz a Meder utca – zajlik a cölöpözés a Cserhalom utcában.
Már épül az első körforgalom a Mura utca és a Cserhalom utca kereszteződésében.
Július közepén már zajlottak a csapadékvíz-hálózat előkészítési munkálatai.
A munkálatokat június közepén próbacölöpözéssel kezdtük meg.
Amennyiben észrevétele, kérdése van, itt megteheti.