2024.11.18.
A 2024. évben már ötödik alkalommal vehettük át a Családbarát Vállalat címet: több év, a legutóbbi, 2023. évi díjazás után idén is odaítélte a rangos elismerést a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom társaságunknak. A kezdeményezők immár 12. éve értékelik a társaságokat, munkáltatókat abból a szempontból, hogy miként tesznek dolgozóikért, mennyire érvényesül a munka és a család összehangolásának a lehetősége. A díj kiosztása tekintetében az idei év fókuszában a munka-magánélet egyensúly újraértelmezése állt. A zsűri úgy gondolja, hogy nem választani kell a kettő között, hanem a munka és a család lehet egyszerre inspiráló, ha a munkavállaló kiegyensúlyozott a lelke mélyén – ebben pedig a munkahelyeknek hatalmas szerepe van.
E szempontrendszer alapján megállapították, hogy a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. kiérdemelte a Családbarát Vállalat címet a 2024. évben.
Az idei év újdonsága volt, hogy a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. is csatlakozott a mutiholdolgozol kampányhoz, melynek lényege, hogy megismertesse a céget és az általa végzett feladatellátását kívülállókkal is. Szintén ez évi újítás, hogy 2024-ben csatlakoztunk először – hagyományteremtő szándékkal – tulajdonosunk, a XIII. Kerületi Önkormányzat intézménye által szervezett előadássorozathoz, a szülők konferenciájához, mely hasznos információkkal, tanácsokkal, jó gyakorlatokkal szolgál a gyermekek nevelése, fejlesztése terén a szülői szerepkört is ellátó kollégáinknak.
Megőriztük a régi, bevált értékeinket is. Egyebek között azt, hogy társaságunk ötféle munkaidő-kedvezménnyel segíti a dolgozóit. Nyitottak vagyunk a dolgozói ötletekre, javaslatokra is, melyek begyűjtésére dolgozói ötletládát működtetünk.
A mozgalom és a zsűri ezúttal is értékelte intézkedéseinket, s ennek eredményeként a Családbarát Vállalat címet ítélte oda intézkedéseink komplex jellegét értékelve.
Ars poeticánkat a tradicionális feladatellátásunk, szervezetünk, valamint a folyamatos újítás, minőségibb kibontakozás iránti igényünk alapján határoztuk meg. Ennek szellemében ezt valljuk:
„Hagyomány a fejlődésben, fejlődés a hagyományban”.
A családbarát hozzáállás a kezdetek kezdete óta természetes része az életünknek. Az empatikus magatartás hívei vagyunk, a megértésé, a megoldásé, az együttműködő támogatásé.
Társaságunkról bővebben itt olvashat.