2024.10.8.
Már a hatodik alkalommal szerveztünk takarítási akciót a XIII. kerületben idén a faltól falig akciósorozat keretében. Ezúttal a Göncöl utca-Fiastyúk utca-Váci út-Szekszárdi utca által határolt területet takarítottuk le a BKM FKF Divízióval közösen.
A faltól falig takarítási akciókat ütemezetten végezzük, a kerület legkülönbözőbb részein tisztítjuk meg az utcaszakaszokat és a járdákat. Október 2-4. között az idei évben már a hatodik közös takarítási akciót bonyolítottuk le a kerületi köztisztaság javítása érdekében.
A BKM Nonprofit Zrt. FKF divíziója mellett a XIII. Kerületi Önkormányzat járdatakarító gépei is járták a kerületet.
Faltól falig akció legközelebb terveink szerint október közepén lesz. Akkor is, ahogy minden alkalommal közös út- és járdatakarítást végzünk a fővárosban a köztisztaságért elsődlegesen felelős Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF divíziójával közösen.
A tapasztalat szerint sok esetben felelőtlen szemetelés, nem rendeltetésszerű használat okán keletkezik szemét a közterületeken. Sok esetben a növényágyásokban és az ágyások mellett találni szétszórt szemetet, bedobott tárgyakat. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy rendszeres és növekvő mértékű a rongálás, előfordul nem egy esetben szándékos károkozás is. A cigarettacsikkeket némely járókelők rendszeresen a kiskertekbe dobják. Erről részletesen korábbi cikkünkben olvashatnak.
A köztisztaság közös ügyünk, kérjük Önöket is az együttműködésre.
Amennyiben észrevétele, kérdése van, itt megteheti.