A pályázat
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Udvarzöldítési pályázatot ír ki, melynek célja a társasházak belső udvarainak zöldfelületi és arculati fejlesztése, a lakóközösségek összefogásának támogatása az Önkormányzat szakmai és anyagi segítéségével. A pályázat célkitűzése, hogy a társasházak a jelenleg nem használt, burkolt, rendezetlen, funkciószegény, felújításra szoruló belső területei zöldfelületekben gazdagodjanak, megújuljanak.
A pályázat kétfordulós. Az első fordulóra a belső kert/udvar fejlesztésére vonatkozó ötletek megfogalmazását, lakóközösségi egyeztetését várjuk (a zöldítés mértéke és a részletesebben kidolgozott elképzelések előnyt jelentenek a bírálat során). Az első fordulóra beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el. Kiválasztja azokat, melyek továbbfejleszthetők a 2. fordulóban. A második forduló során a pályázók az Önkormányzat által biztosított kerttervezői közreműködéssel pontosítják pályázatukat, ezt követően hirdetjük ki a támogatást elnyerőket.
A pályázat kiíráskor rendelkezésre álló keretösszeg: 5 000 000 Ft.
A résztvevők köre
A XIII. kerület közigazgatási területén lévő, zárt belső udvarú területtel rendelkező társasházak, lakásszövetkezetek a tulajdonukban lévő udvar, kert fejlesztésére vonatkozó elképzeléssel. A pályázaton olyan társasházak, lakásszövetkezetek nem vehetnek részt, melyek korábbi Udvarzöldítési Pályázaton támogatást nyertek, vagy más korábbi önkormányzati pályázat keretében nyert támogatással nem számoltak el.
A támogatás
- formája: vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, amely mellett szakmai támogatást is nyújtunk a fejlesztési projektek tervezése és kivitelezése során,
- a pénzbeli támogatás mértéke: a beruházás költségének legfeljebb 100%-a,
- a pályázható összeg: társasházanként 500.000 – 1.500.000 Ft, több ingatlan közös fejlesztését megvalósító projekt esetében legfeljebb 3.000.000 Ft pályázatonként.
A bírálati szempontok
- a zöldfelület növelésének mennyisége és minősége (a tervezett költségek vonatkozásában is kiemelt szempont a zöldítésre szánt összeg),
- a lakóközösség összefogásának mértéke, a lakók részvétele a munkálatokban, a vállalt önrész nagysága
- a létrejövő új közösségi rekreációs funkciók,
- a környezeti fenntarthatóság szempontjainak érvényesítése (anyag-újrahasznosítás, komposztálás),
- az ingatlan környezetében a közterületi zöldfelületi ellátottság,
- a társasház/lakásszövetkezet lakásainak száma.
Előnyt jelent a bírálat során
- az egész lakótömböt érintő koncepció kialakítása, belső zöldfelületek összenyitása,
- a belső tömb hosszabb ideig tartó megnyitása közhasználat céljára.
A pályázathoz kapcsolódó határidők
A pályázat kihirdetése 2024. január 29.
A pályázatok benyújtásának határideje 2024. március 31.
Második fordulóba jutó pályázók kiértesítése 2024. május 17.
Második fordulós pályázatok leadásának határideje 2024. szeptember 2.
Döntés a támogatások összegéről, a szerződések
megkötéséről 2024. október 24.
Eredményhirdetés a 2024. évi Kertbarát konferencián 2024. november 21.
Támogatási szerződés megkötése 2024. december 20.
Nyertes pályázatok terveinek megvalósítása, kivitelezése 2025. október 15.
Elszámolás és szakmai beszámoló leadásának határideje 2025. október 31.
A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok első körben
- hiánytalanul kitöltött adatlap, mely átvehető a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Központi Ügyfélszolgálatain vagy letölthető a https://kozszolgaltato.bp13.hu/ honlapról (Tevékenységeink/Pályázatok menüpontban elérhető)
- I. számú melléklet: a közösség elkötelezettségét mutató nyilatkozat,
- II. számú melléklet: a tervezett projekt leírása (max. 1500 szó),
- III. számú melléklet: jelenlegi állapotot bemutató, fotók (min. 3, max. 10),
- IV. számú melléklet: a projekttartalom koncepcióját bemutató vázlat, terv, illusztráció,
- V. számú melléklet: A projekt becsült költségvetése, vállalt önrész nagysága,
- VI. számú mellékelt: Képviseleti jogosultságot igazoló dokumentum.
A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok második körben
- I. számú melléklet: közgyűlési határozat vagy közös képviselői nyilatkozat a részvételről és a vállalt önrész nagyságáról,
- II. számú melléklet: a tervezett projekt leírása (max. 6000 szó),
- III. számú melléklet: kertfelújítási költségvetés,
- IV. számú melléklet: kertfenntartási terv.
A pályázatok elbírálása
Szakmai zsűri dönt arról, hogy mely pályázatokat juttatja a 2. pályázati fordulóba és tesz javaslatot a 2. forduló során a támogatás összegére.
A zsűri tagjai:
- alpolgármester,
- Tulajdonosi, Kerületfejlesztési és Lakásgazdálkodási Bizottság elnöke,
- XIII. kerületi civil szervezet képviselője,
- a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályának környezetvédelmi ügyintézője,
- Magyar Tájépítészek Szövetségének képviselője,
- Magyar Faápolók Egyesületének képviselője,
- a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. két szakértő munkatársa.
A pályázati támogatás felhasználható
- növények, kerti eszközök, felszerelések vásárlására,
- kertészeti szolgáltatások megrendelésére,
- a zöldterület fejlesztéséhez szükséges költségekre.
A pályázati elszámolás követelményei
A díjazási összeg előfinanszírozás, a támogatás felhasználásáról az alábbiak szerint kell elszámolni.
- szöveges szakmai beszámoló a vállalt munkákról, a megvalósult projektről,
- a vállalt feladat elvégzését igazoló számlák, melyeket végzáradékkal és hitelesítéssel kell ellátni; elvárás, hogy a számláknak a pályázati időszak alatti kifizetésekről kell szólniuk és kizárólag a pályázati kiírásnak megfelelő tételekre vonatkozhatnak,
- a vállalt feladat elszámolásához szükséges kitöltött, lebélyegzett, és aláírt excel táblázat,
- a megvalósult projektről a területet bemutató 2-3 fotó.
További információ kérhető:
e-mail: kozszolgaltato@kozszolgaltato.bp13.hu,
telefonszám: +36-1-412-2359.