2024.07.15.
A két évvel ezelőtti alapkőletétel után teljeskörűen elkészült, július 15-én pedig dr. Tóth József polgármester úr által átadott, a kizárólag XIII. kerületi önkormányzati forrásból finanszírozott a Petnehzázy utca 90. címen megépült magas minőségű, passzívház-jellegű 68 lakásos és 3 üzlethelyiséges önkormányzati lakóépület.
2018 év végén a telekalakítási eljárás elindításával kezdtük meg a Szent László utca 66-68. szám alatt önkormányzati bérlakások építésének előkészítését. A Földhivatal 2019. márciusában Petneházy utca 90. szám címen egyesítette a telkeket.
A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást követően, a munkaterületet január 17-én adtuk át a kivitelezőnek.
Az épület két, a Petneházy utcára merőlegesen álló, földszint + 4 és földszint + 5 emelet magas lakótömb, valamint az azokat összekötő 1 szintes tagból áll. A keleti tömb középfolyosós elrendezésű, míg a nyugati – a lakások homlokzati falától eltartott – külső függőfolyosós rendszerű. A két egységet földszintes nyaktag köti össze, egyben kijelöli a főbejáratot is.
A földszinten, a Petneházy utca felőli utcafronton 3 db egyenként 33 m2, 72 m2 és 150 m2-es üzlethelyiség kialakítása történt meg.
A Szent László út felőli utcafronton pozicionált gépkocsibehajtón át közelíthető meg a földszinti és a pinceszinti teremgarázs. A földszinti parkolók az üzlethelyiségek látogatói, vásárlói számára fenntartottak. Itt kaptak helyet további lakáshoz tartozó tárolók, valamint babakocsi-tároló is. A gyalogosjárda és beállók közötti vizuális kapcsolat megszüntetése érdekében fémhálóra futtatott növényzetet telepítettünk. A pinceszinti mélygarázsban és a földszinten – összesen 75 db gépkocsiparkoló létesült és összesen 71 db kerékpár elhelyezését is biztosítjuk, egyrészről a lakásokhoz tartozó megfelelő alapterületű tárolórekeszekkel, másrészt a földszinten létesített 16 férőhelyes közös tárolóval.
A megépített lakások jellemzően 36-60 m2 közötti 1 + fél; 1+2 fél, 2 szobás és 2 + félszobás lakások, típusonként egy vagy két erkéllyel. A „B” tömb első emeletén 2 darab akadálymentesített lakást alakítottunk ki. Minden lakáshoz tartozik egy tárolóhelyiség. A lakások alapfelszereltségéhez tartozik az elektromos tűzhellyel és sütővel felszerelt beépített konyhabútor.
Mindkét épületszárnyban gépház nélküli, bútorszállításra alkalmas és speciális igényű (pl.: kerekesszékes, babakocsis) felhasználók által is igénybe vehető felvonó épült.
A közös helyiségekben (folyosók, közlekedők, lépcsőház, közös tároló) csúszásmentes gress-lap, a lakások szobáiban laminált parketta a lakások többi helyiségeiben gress-lap padlóburkolat és mázas kerámia burkolat készült az oldalfalakra. A vizes helyiségekben (fürdő, WC, háztartási helyiség) a hidegburkolat alatt kent vízszigetelés készült. A mélygarázsban nagy kopásállóságú simított, impregnált betonburkolatú járófelület került kiépítésre műgyanta bevonattal, a parkolók felfestései nagy kopásállóságú, kézi festéssel készültek, amelyet a parkolás megkönnyítése érdekében a falra is felvezettünk. A lakásokhoz tartozó tárolók szintén kerámia lapburkolatot kaptak.
A megépülő lakóépületek hőtechnikai paraméterei telesítik a 2020-ban érvénybe lépett előírásokat. A tervezett épületgépészeti rendszereket – a beruházási és üzemeltetési költségek csökkentésének érdekében – a lakásokban elhelyezett kompakt – Nilan típusú – berendezésekkel váltottuk ki, amelyek egyben ellátják a lakások fűtés-hűtését, szellőzését és HMV (használati melegvíz) ellátását, és megfelelnek az épületekre vonatkozó legszigorúbb energetikai követelményeknek is. A berendezés a felhasználó vagy az üzemeltető által is programozható, karbantartása és a fogyasztási költségek elszámolása is leegyszerűsödik. A lakások kiegészítő fűtését elektromos radiátorokkal biztosítjuk. Az ablakokon redőnyöket helyeztünk el.
Az épület zöldfelületeinek kialakításánál szempont volt, hogy megfelelő kereteket nyújtsanak a lakóközösség közösségé formálódásához, így az udvart parkosított zöldfelületként alakítottuk ki, ahol a zöldfelület fenntartásához automata öntözőrendszert telepítettünk. Tekintettel arra, hogy a szomszédos területen lévő játszótér jól felszerelt, árnyékos, így az udvaron nem készült játszórész. A két épülettömböt összekötő épületszakasz tetején extenzív zöldtető létesült.
Az épület csatorna és csapadékvíz-elvezető rendszerének tervezésénél figyelembe vettük az elmúlt évek során jelentkező extrém időjárási viszonyokat, nagy mennyiségű csapadékot, ezért a két épületről összegyűjtött csapadékvizet a belső udvar alatt elhelyezett (42 m3-es) záportározóba vezetjük, ahonnan azt 30 perces késleltetéssel vezetjük az egyesített csatornahálózatba.
Az épülettel megcéloztuk a WELL Health-Safety Rated minősítés elérését, amit a COVID-19 világjárvány után hoztak létre, és az épületek biztonságos és ellenőrzött üzemeltetését értékeli az alábbi öt kategória alapján és a kidolgozott üzemeltetési irányelveinek, vészhelyzeti terveinek és az épületfelhasználók edukációjának vizsgálatával:
A kivitelezés bekerülési költsége 5,4 milliárd forint volt.