Ügyfélablak

Tömegeket vonzott idén a Pozsonyi Piknik és az Angyalfolki Utcabál

Kultúra

Látogatók sokasága töltötte tartalmasan szeptember első hétvégéjét a Pozsonyi Pikniken, de hasonlóan sokan érkeztek egy héttel korábban az Angyalfolki Utcabálra.

XIII. kerületi lakosok és távolabbról érkezők számára egyaránt jó szórakozásnak és tartalmas programnak ígérkezett a Pozsonyi Piknik, melyet idén szeptember 2-án rendeztünk meg. Ahogy várták, idén is színes kavalkáddal, tartalmas programokkal találkozhattak azok, akik kilátogattak a Pozsonyi út környékére. Sokan meg is tették ezt, hangulatos, élménydús nap volt az idei piknik napja.

Képeinken láthatják, hogy jól érezték magukat az erre járók, akik sötétedés előtt és után is fellépők műsorát hallgathatták.

Emellett színházi kitelepülőkkel, kézműves alkotókkal, kultúrsorral, képzőművészekkel, gasztronómiai különlegességekkel, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, pódium beszélgetésekkel találkozhattak a helyszínen.  Újlipótváros legnagyobb civil kulturális rendezvénye 2023-ban is gazdag szezonzáró volt.

Egy héttel korábban, hagyományosan augusztus végén rendeztük meg az Angyalfolki utcabált a Dagály utcában. Augusztus 27-én vasárnap nem csalódott, aki erre járt.

Az egész nap során folk programmal, színes vásári forgataggal, kézműves programokkal, gyermek és sportprogramokkal vártuk Önöket a Dagály utcába. Este pedig a Csík zenekar szórakoztatta a nagyérdeműt színvonalas produkciójával.

Programjainkra, kulturális rendezvényeinkre ezután is várjuk Önöket.

A kerületi kulturális színtereinkről ITT talál részleteket.

További információ és virtuális séta: www.kult13.hu