Ügyfélablak

Pihenőparkot fejlesztünk az Ördögmalom utcánál – várjuk a véleményüket

Közterületek, parkolás

Elkészült az Ördögmalom utcai lakótömb belső udvarainak koncepcióterve. A fejlesztés összességében 17 ezer négyzetméter nagyságú területet érint. Véleményüket április 30-ig várjuk.

Jelentős zöldterületi beruházás megvalósítását tervezi a XIII. Kerületi Önkormányzat az Ördögmalom utcánál. A Reitter Ferenc utca és a Szent László út közötti szakaszon az Ördögmalom utcai belső udvarok fejlesztését valósítjuk meg az elképzelés szerint.

A fejlesztés alapvető célja az AngyalZÖLD 3.0 Stratégiával összhangban az ökologikus kialakítás, mely a természetes alapanyagok használatát részesíti előnyben. A beruházás eredményeképp egy nyugodt, csendes terület fogadja majd a házak közötti udvaros részre érkezőket, mely kellemes kikapcsolódást nyújt a környéken élőknek és az ide látogatóknak egyaránt.

A beruházás során a Reitter Ferenc utca és a Szent László út közötti területen a háztömbök belső része újulhat meg.

A fejlesztés területe az alábbi képen látható:

A zöldterületi projekt keretében egy pihenőpark jön létre ülőbútorokkal, pihenőrészekkel, fajtában gazdag növényállomány létrehozásával.

A fejlesztés során az Ördögmalom utca két oldalán újul meg a környezet, a fejlesztési terület 2 részre osztható.

 

Az északi udvar

 

Az északi kertrész egy hosszúkás udvar, ez a beruházás kisebbik része. Az itt található úthálózat közel található az épületekhez, középen található egy kiteresedés, melynek közepén jelenleg örökzöld boróka található, alacsony támfallal körülvéve. Az udvar felújításával  ezt a területet komplexen megújítjuk, nagy felületű évelő kiültetésével egy virágoskertet tervezünk pergolákkal, padokkal és madáritatóval berendezve, mely tipegőkön bejárható.

A napsütötte területre szárazságtűrő évelőket telepítünk. A kert keskenyebb, átvezető szakaszán felújítjuk a sétautat, emellett egy virágos sáv vezet majd végig a tervek szerint. Az így kialakított kert vadregényes hangulatú, mely módot teremt arra, hogy a természethez közelebb érezzék magukat az ide látogatók. Az ide tervezett a területen több helyütt kialakított pihenőpontok – padok és felettük az árnyékolás biztosítása érdekében létesített pergolák – kellemes időtöltést biztosítanak majd a lakosoknak.

 

A déli udvar

 

A déli kertrész a nagyobbik udvar, ide koncentrálódik a beruházás nagyobbik része. Jelenleg a területen két domb található, melyeken a betonelemek eltávolítása indokolt. A növényzet is felújításra, rendezésre szorul.
A terv kialakítása során az utak használat szerinti racionalizálásával számoltunk. Az elképzelés szerint a két dombon egy-egy fedett, de nyitott pihenőhely kapna helyett, körülöttük gazdag növényágyással. Az udvar keleti és nyugati bejáratához közel két ponton pingpongasztalokat és egy csocsóasztalt telepítünk. A másik oldalon egy hintát helyezünk ki a tervek szerint a beruházás részeként kialakított gumiburkolatra. A kertben a sétautak mentén pergolás pihenők kapnak helyet padokkal, hasonlóan az északi udvarban tervezett pihenőpontokhoz.

A fejlesztést megelőzően jelenleg így néz ki a terület:

Véleményezés

Véleményüket, észrevételüket a fejlesztés koncepcióterveiről április 30-ig várjuk a kornyezet@kozszolgaltato.bp13.hu e-mail-címen.

 

Amennyiben észrevétele, kérdése van, itt megteheti.