Ügyfélablak

Parkolók bérelhetők havidíjas rendszerben

Közterületek, parkolás

Három kerítéssel védett, kamerarendszerrel megfigyelt, szabadtéri parkolót üzemeltetünk a XIII. kerületben. A parkolók havidíjas szerződés keretében vehetők igénybe.

A parkolókat a szerződéskötést és befizetést követően bárki igénybe veheti, nem szükséges hozzá kerületi lakosnak lennie a bérlőnek. Ezen kívül várjuk cégek érdeklődését is, számukra is adott a szerződéskötés lehetősége.

A parkolók kapuja 0-24 órában GSM modul automatikával működik. Ennek megfelelően a szerződéskötéskor regisztrált telefonról – kijelzett hívószámmal – megcsörgetett központi számon működő automata nyitja és zárja a kaput. Telefonszám változásakor szükséges az új számot bejelenteni.

A parkolókban állandó, dedikált helyet biztosítunk a bérlők számára, akik mindig ugyanazon a parkolóhelyen parkolhatnak. A parkolóhely a bérlőhöz kötött, így nem szükséges mindig ugyanazzal az autóval parkolni a bérelt helyen. A bérlő aktuális élethelyzete szerint parkolhat ott céges- vagy magántulajdonú gépjárművel, saját kocsival vagy kölcsönkapott járművel egyaránt.

 

Tomori utcai parkoló

 

A Tomori utca 4. szám alatt, a Tomori utca és Mosoly utca sarkán található parkolónk térkővel lerakott, kamerával felügyelt. A parkolót 2900 négyzetméteren alakítottuk ki, 94 férőhelyes. A járművek árnyékolásáról fák, valamint a középen elhelyezett pergola gondoskodik.

A bérleti díj 2023. január 1-jétől: 25.000.- Ft/hó/parkolóhely.

A parkoló használatára vonatkozó szabályzatunkat ITT találja, és a szerződéstervezetet INNEN töltheti le. A további információkat ITT olvashatja.

Az alábbi képeken a Tomori utcai parkolót láthatják.

Jász utcai parkoló

 

A Jász utca 120. szám alatt, a Jász utca – Rokolya utca sarkán található parkolónk zúzott kővel terített, kamerával felügyelt. A parkolót 3400 négyzetméteren alakítottuk ki, 126 férőhelyes. Az árnyékolásról ültetett és planténeres fák gondoskodnak.

A bérleti díj 2023. január 1-jétől: 20.000.- Ft/hó/parkolóhely.

A parkoló használatára vonatkozó szabályzatunkat ITT találja, és a szerződéstervezetet INNEN töltheti le. A további információkat ITT olvashatja.

Az alábbi képeken a Jász utcai parkolót láthatják.

Petneházy utcai parkoló

 

A Petneházy utca 3. szám alatt, a Petneházy utca – Lomb utca sarkán található parkolónk zúzott kővel terített, kamerával felügyelt. A parkolót 3550 négyzetméteren alakítottuk ki, 102 férőhelyes. Az árnyékolásról fák gondoskodnak.

A bérleti díj 2023. január 1-jétől: 25.000.- Ft/hó/parkolóhely.

A parkoló használatára vonatkozó szabályzatunkat ITT találja, és a szerződéstervezetet INNEN töltheti le. A további információkat ITT olvashatja.

Az alábbi képeken a Petneházy utcai parkolót láthatják.

A zárt parkolóink férőhelyeire a telítettségtől függően a személyes ügyfélszolgálatainkon tudnak szerződést kötni. A szerződés megkötését követően akár 1 munkanapon belül igénybe vehetik a kiválasztott parkolót.

Ügyfélszolgálati irodáink elérhetőségét ITT találja.

További információ:

Telefonon a +36-1/478-5050 vagy a +36-70/396-1410-es számon kérhető információ.