2025.11.11.
Újabb óvodaudvar újulhatott meg a XIII. kerületben. Ezúttal a Jász utcában található Pöttyös Tagóvoda megközelítőleg 1400 négyzetméteres udvarának átalakítására 158 millió forintot fordított önkormányzatunk – jelentette be dr. Tóth József polgármester az óvoda udvarának ünnepélyes átadóján.
A fejlesztés keretében 1373 négyzetméteres udvar újulhatott meg.
Az udvar területén játszóeszközök mellett két párakaput és kerti zuhanyokat is telepítettünk, gumiburkolattal alakítottunk ki esésgátló, korszerű udvart, illetve a csoportok részére egyebek között négy magaságyást létesítettünk. A beruházás során a növényesítésre is figyelmet fordítottunk, a meglévő cserje mellett újabb növényzetek telepítettünk, középmagas cserjéket és virágzó évelők sorát ültettük el az udvaron, ahol emellett fenyőkéreg terítését végeztük el.
Az intézmény földszinti csoportszobái közvetlenül kapcsolódnak a játszóudvarhoz.
A focipálya kialakítása megújult, a terület 30 négyzetméteres műfű burkolattal készült el.
A 15 négyzetméteres homokozót korszerű, gumiburkolatos szegéllyel láttuk el. Az óvodás korcsoportnak megfelelő játszóeszközöket telepítettünk, új játszóelemekkel gyarapodott az óvoda udvara. A legnagyobb játszóeszköznek, azaz a lombháznak köszönhetően az intézményben lévő minden korosztály megtalálja magának a mozgási- és játszófelületét.
A játszóeszközök alatti esésfelületeket, valamint a kismotorpályát korszerű öntött gumiburkolattal alakítottuk ki 518 négyzetméteren. Az udvar közepén álló nagy fa körül egyedi padot alakítottunk ki. Több mint 220 négyzetméteres gyepszőnyeget telepítettünk.
A fejlesztés a XIII. Kerületi Önkormányzat 158 millió forintos beruházásával valósulhatott meg.
Korábban is írtunk már a Pöttyös Tagóvoda udvarfelújításáról: képes beszámolónkban hétről hétre követtük az udvar felújítását, hogy Önök is megismerhessék, miként szépül meg a Jász utcai gyermekintézmény udvara.
A múlt héten is jelentős beruházás átadójára került sor, november első hetében ugyanis megnyitott a kerület új közparkja, a csaknem 5000 négyzetméteren kialakított Rokolya park.
Amennyiben észrevétele, kérdése van, itt megteheti.