Ügyfélablak

Megkezdtük az Ördögmalom utcai belső udvarok felújítását

AngyalZÖLD 4.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

Már zajlanak a munkálatok az Ördögmalom utcában, ahol két belső udvari zöldterület újul meg az épületek között. A környéken élők számára fontos zöldterületi fejlesztés valósul meg ezzel. Az önkormányzati beruházás eredményeképpen megújuló terek a jövőben is elsősorban pihenőudvarok lesznek. A területen csaknem 800 négyzetméter évelőfelületet telepítünk, ezen kívül 157 négyzetméter cserjefelület lesz a két udvarban együttesen. A helyszínen tucatnyi fát is ültetünk,

Alapvetően a funkció megőrzésével, de a zöldterület megújulásával szépül meg a zöldterület az Ördögmalom utcában.

Az idei esztendőben az Ördögmalom utca két oldalán egy házak közötti területen valósít meg zöld beruházást a XIII. Kerületi Önkormányzat. A nyugatról a Reitter Ferenc utca, keletről pedig a Szent László út által határolt tömb belsejében két udvar felújítására kerül sor, a nagyobb alapterületű déli udvar mellett a valamivel kisebb északi udvar is megszépül.

A felújítással érintett területet alábbi képünkön mutatjuk be.

Mindkét udvarra jellemző, hogy alapvetően a csendes, pihenőfunkcióknak ad teret, amelyet az eddigiekhez hasonlóan a beruházást követően is megtartunk majd. A fejlesztés előkészítésekor tehát arra törekedtünk, hogy főleg a pihenés, a séta számára kínáljunk megfelelő helyszínt a környéken élők számára. Ezt a funkciót segíti, hogy néhány új pihenőhelyet létesítünk.

A déli és az északi udvarban egyaránt változás lesz, hogy a régi burkolatok helyére új, vízáteresztő stabilizált szórt burkolatot helyezünk el. Növénytelepítéssel is gyarapodik a helyszín, több fát, cserjéket és évelőket ültetünk a területre.

A zöldterületi fejlesztés a XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásában valósul meg.

 

Ökologikus kialakítás

 

Az Ördögmalom udvarok felújítása kapcsán kiemelt cél volt az ökologikus kialakítás, összhangban az idén februárban elfogadott kerületi közterületi stratégia, az AngyalZÖLD 4.0 stratégiai célkitűzéseivel.

A fejlesztés során törekszünk a természetes alapanyagok használatára. Emellett fő cél egy nyugodt csendes terület kialakítása, mely kellemes kikapcsolódást nyújt az ott élőknek és az oda látogatóknak

A terület fenntarthatósága – ugyancsak az AngyalZÖLD 4.0 stratégia szemléletét és célkitűzéseit követve – alapvető cél. Ennek érdekében az automata öntözőrendszer telepítése is elengedhetetlen a területen a megfelelő mennyiségű és eloszlású vízellátás biztosítására. Az öntözőrendszer azt a célt szolgálja, hogy víztakarékos módon történjen majd a locsolás, emellett a növények számára megfelelő vízmennyiség kijuttatása garantált legyen.

A bontási munkálatok augusztusban a fák gallyazásával és a régi burkolatok elbontásával megkezdődtek. Elsőként az új öntözőrendszerhez szükséges árkok kialakítása történik meg, elsőként a déli udvarban, majd azt követően az északi udvarban is sor fog erre kerülni.

Részletesek a felújításról:

 

A beruházás keretében az udvarokban telepítjük a következőket:

  • 12 fa
  • 157 négyzetméter cserjefelület
  • 791 négyzetméter évelőfelület
  • 10 pergola
  • 14 pad
  • 14 szék.

 

Ezen kívül kerül a területre két ping-pong asztal és egy csocsóasztal is a projekt keretében, utóbbiak a déli udvarba. A világításról napelemes lámpatestek gondoskodnak majd.

 

A fejlesztési terület a beruházást megelőzően így néz ki:

A fejlesztés kiviteli terveit a letölthető dokumentumok között találják.

Ördögmalom utca felújításának kertépítészeti terve - északi udvar

Letöltés

Ördögmalom utca felújításának kertépítészeti terve - déli udvar

Letöltés

Az Ördögmalom utca udvarainak zöldterületi fejlesztése az AngyalZÖLD4.0 stratégia keretében valósul meg.

A kivitelezés tervezetten október végére készül el.

 

Augusztus első felében kezdtük meg a XIII. kerület egyik nagyszabású idei felúljítását, a Ditrói Mór utca ökoutca fejlesztését, ahol

Amennyiben kérdése van, itt felteheti.