2025.10.21.
Ütemezetten halad a burkolati jelek megújítása a kerületben 2025-ben. Az első körben, még júliusban a gyalogátkelőhelyek burkolati jeleinek felújítását kezdtük meg ütemterv szerint. Mostanra 53 helyen elkészültek a gyalogátkelőhelyek burkolati jelei.
Ezt követően a program második üteméhez kezdtünk hozzá, melynek keretében összesen 176 útszakasz burkolati jeleit újítjuk meg a kerület legkülönbözőbb részein. A munka folyamatosan halad, eddig már 56 útszakaszon festettük át a meglévő burkolati jeleket.
Noha nem kerületi önkormányzati feladat a burkolati jelek felfestése, a XIII. Kerületi Önkormányzat nem először segíti a meglévő burkolati jelek megerősítésével azok láthatóságát, ezzel együtt a biztonságos közlekedést.
A felfestések megerősítésére sok helyen szükség van, azok ugyanis időről időre elkopnak a használat során.
Alábbi képeinken a Fáy utca Béke utca és Csizma utca közötti szakaszának megújított burkolati jelei láthatók – mely csak egy helyszín a mostani 176 közül.
A 2025. évben 37 különböző kereszteződésben terveztük a gyalogátkelőhelyek burkolati jeleinek megerősítését. Van, ahol a kereszteződés minden oldalán sor kerül a munkálatokra, más helyszíneken 1, 2 vagy 3 ágon van erre szükség. A tervezett helyszínekről korábbi cikkünkben olvashat részleteket.
Az eredeti lista annyiban módosult, hogy a Béke téren a feladatért felelős Fővárosi Önkormányzat végezte el a gyalogátkelőhely burkolati jeleinek megújítását. Emellett néhány helyszínen az út állapota javítást igényel a felfestést megelőzően, így ezeken a helyszínen a burkolati jelek megújítását ezt követően fogjuk tudni elvégezni.
A felfestések megerősítésével a közlekedésbiztonságot is segítjük.
Ugyancsak a közlekedésbiztonságot, emellett a szabályos parkolást segíti, hogy a program második ütemében szerte a kerületben olyan útszakaszok burkolati jelei kerülnek sorra, ahol azok már elhasználódtak, nem jól láthatók.
A munka több helyszínen már elkészült, eddig 56 útszakaszon láthatók már az új felfestések.
A közlekedésbiztonság javítása kiemelt szempont az idei évben elfogadott Újlipótvárosi Mobilitási Terv 2.0 esetében is, de ezt a kerület egész területén valamennyi beruházásunk során szem előtt tartjuk. Ennek figyelembe vételével az idei felfestéseket is szerte a kerületben végezzük el. Az érintett burkolati helyek listáját egy előzetes felmérés keretében határoztuk meg.
Amennyiben kérdése van, itt felteheti.