2025.05.8.
A Cserhalom utcát használók számára fontos fejlesztés valósulhat meg a XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásának köszönhetően. A projekt eredményeként a Vizafogó utca – Meder utca közötti szakaszon kap új burkolatot az utca. A beruházás azonban nem önmagában a burkolat megújítását foglalja magába, hanem teljesen átépítjük az útpályát, kerékpárutat és a járdát, ezen kívül fejlesztjük a közvilágítási hálózatot is.
A beruházás keretében összesen 750 méteres szakaszon újulhat meg a Cserhalom utca.
A felújítás előtt így néz ki a Cserhalom utca:
Az új útpálya 2×1 sávos kialakítású lesz. Az útpálya mellett kialakítunk egy szervizsávot, melyben parkolók számára alakítunk ki várakozóhelyeket, ezen kívül buszöblök kapnak helyet.
Ugyancsak része a projektnek, hogy a Rákos-patak feletti közúti híd helyén, széles, gyalogos közlekedésre is megfelelő új híd műtárgyat építünk ki.
A gépjármű- és gyalogosközlekedés fejlesztése a beruházás kiemelt célja, ám ezen kívül az alternatív közlekedési eszközökre és használóikra is gondoltunk. A felújítás során a kerékpáros infrastruktúrát is fejlesztjük, kétoldali, irányhelyes kerékpárutat építünk ki a teljes szakaszon, melyek a csomópontokban külön átvezetést kapnak. Ezen kívül a kétkerekű járműveket használók segítésére több helyszínen alakítunk ki mikromobilitási pontokat és kerékpáros pihenőket.
Fontos része a beruházásnak, hogy a teljes zöldterület is, felújítjuk melynek fenntartásáról újonnan telepített locsolórendszer fog gondoskodni. Környezetünk óvása és szépítése érdekében több mint 200 fát fogunk elültetni a területen.
Az Úszódaru utca és a Turóc utca közötti szakaszon egy új parkot alakítunk ki, kutyafuttatóval és agility eszközökkel, míg a Turóc utca és a Meder utca között, a jelenlegi murvás parkoló helyén egy kétoldali fasorral szegélyezett gyalogossétányt hozunk létre.
A XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásában megvalósuló útfelújítás kivitelezése várhatóan két évet vesz igénybe.
Az útfelújítás terveit a letölthető dokumentumok között találják.
Amennyiben észrevétele, kérdése van, itt megteheti.