Ügyfélablak

Heti kulturális ajánló: Vavra Bence az AJAMK-ban

Heti kulturális ajánló
Kultúra

Vavra Bence – Visszhangok: Prelude című koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők március második péntekén az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. A Visszhangok: Prelude egy pillanatnak a lenyomata – amikor a múlt már nem kérdez, hanem erőt ad ahhoz, ami következik.

Március 13-án 19:00 órától egy igazán különleges koncertnek lehetünk fül- és szemtanúi az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban.

„Amióta az eszemet tudom, énekelek. Minden színpad, amin álltam, minden dal, amit írtam és énekeltem, formálta a hangomat. A hangomat, ami most tisztább, mint valaha. Ez a koncert egyszerre lezárás és nyitány: felidézem azokat a dalokat, amelyek idáig kísértek, és még egyszer elénekelem őket – de már úgy, ahogyan mindig is szerettem volna.

Ez a koncert egy megálló. Egy pillanat, amikor visszanézek, hogy mindazt, ami eddig formált, magammal vihessem. A Visszhangok: Prelude ennek a pillanatnak a lenyomata – amikor a múlt már nem kérdez, hanem erőt ad ahhoz, ami következik.”

Vavra Bence

2017-ben Vavra Bence szólókarrierbe kezdett, és A Dal című versenyben 2018-ban, valamint 2019-ben is előkelő helyezéseket ért el. Szintén 2017 óta a nagysikerű, nemzetközileg is elismert pop-acappella együttesének, a Fool Moon-nak is a tagja.

2022-ben a Sztárban Sztár 8. évadának győztese, és 2025-ben is a döntőig jutva, az előkelő 2. helyezést érte el, 14 héten át szórakoztatva nagyszerűbbnél nagyszerűbb előadásaival a műsor közönségét.

A koncerten élőben is hallhatjuk, és láthatjuk kivételes tehetségét az AJAMK színpadán.

 

További információkat ITT talál.

A kerületi kulturális színtereinkről ITT talál részleteket.

További információ és virtuális séta: www.kult13.hu