Ügyfélablak

Heti kulturális ajánló: The BlackBirds – John&George Memorial Beatles Show

Kultúra

A PénteK13 programsorozat keretében hallgathatják meg az érdeklődők a The BlackBirds – John&George Memorial Beatles Show-t a József Attila téren. Eredeti formában, koncertszerűen lesznek hallhatók a népszerű slágerek az AJAMK-ban.

November 15-én 19.00 órától különleges koncertélményben lehet része az AJAMK-ba látogatóknak. A The BlackBirds együttesre 2004-es megalakulása óta jellemző a Beatles munkásságához való tiszteletteljes és alázatos viszonyulás. A Beatles és általában a zene szeretete az, ami eredetivé és ilyen sikeressé teheti a produkciót. Az elegáns megjelenés, a korhű színpadi ruházat nem mímelés és utánzás: a fiúk ezzel is megtisztelik a Beatles emlékét, a The BlackBirds közönségét, és persze magát az előadást.

A The BlackBirds nem dolgozza fel a dalokat, hanem eredeti formájukban, koncertszerűen adja elő őket. Teheti ezt azért, mert olyan együttes életművét mutatja be, amely még ma is érdekes, értékes, hiteles és aktuális. Ezért adják elő a fiúk a dalokat koncertről koncertre, és hiszik, hogy ennek a zenének, és mindezen túl az igényes „élőzenének” értéke, jövője és semmivel nem helyettesíthető varázsa van.

Ezen az estén John Lennon és George Harrison emléke és felejthetetlen dalai lesznek a középpontban, akik mindketten az év utolsó hónapjaiban távoztak az „égi nagyzenekarba”.

További információkat ITT talál.

A kerületi kulturális színtereinkről ITT talál részleteket.

További információ és virtuális séta: www.kult13.hu