Ügyfélablak

Hat helyszínen tartottuk meg idén a Lakóközösségi Napokat

Kultúra

Idén is sikeres volt a Lakóközösségi Napok programsorozata. Összesen hat helyszínen és időpontban vártuk sátrakkal, programokkal a szokásos színes tartalmakkal a kerületi lakosokat, akik ezeken az alkalmakon egy kellemes délután során játszhattak és vehettek részt különböző programokon. Több mint kétezren töltötték kint ezeken a csütörtök délutánokon a szabadidejüket a kerületi Lakóközösségi Napok valamelyikén.

Több mint 2000 kerületi lakos látogatott ki a 2024. évben a Lakóközösségi Napok rendezvényeire. A programsorozat keretében idén hat helyszínen kínáltunk színes programokat a XIII. kerületieknek. Szeptember 12-én véget ért az idei a Lakóközösségi Napok idei programosorozata, de ahogy a korábbi években is, ezúttal is sokan emlékezhetnek az egyes helyszíneken átélt sok-sok élményre.

Idén a „Zöldben, egészségesen!” szlogen szellemében rendeztük meg a programokat. Ehhez igazodva füves, fás helyszínekre invitáltuk a lakosokat: a Gidófalvy lakótelepen a Prevenciós Központ udvara volt az első helyszín, ezt követően a Gyermek téren vártuk az érdeklődőket. Ezen kívül a Vizafogó lakótelepre és a Kubala teraszhoz is kiköltöztek a sátrak. Az Országbíró lakótelepen új helyszín a sétány felőli Béke tér volt, ahol ugyancsak sokan vettek részt az eseményen. A zárórendezvényre, a Duna teraszra is kicsik és nagyok sokasága látogatott ki.

Valamennyi helyszínen módjuk adódott a kézműves programok kedvelőinek a szabadidő hasznos eltöltésére. A sátorban kreatív és egyéb foglalkozások várták a helyszínre látogatókat minden alkalommal. De nem csalódtak a mozgás és az aktív programok hívei sem. Az ugrálóvár rendre örömet okozott kicsiknek és nagyoknak.

A Gyermek téren különös tematikát is varázsoltunk a szokásos csütörtök délutáni programhoz: a lakóközösségi nap keretében itt Európa napot tartottunk, melynek során a legtöbb közreműködő európai játékokat kitalált, emellett európai ismereteket is megosztott a közönséggel a helyszínen.

Jellemző volt, hogy minden helyszínen folytattuk a Zöld sátor„Hozz egy befőttesüveget, vigyél haza egy kiskertet!” programot is. Ezen kívül a gyerekek is különféle játékokat próbálhattak ki.

Az idei utolsó alkalommal a Duna Teraszra költözött a színes forgatag, szeptember 12-én ez volt az idei programsorozat zárórendezvénye.

Programjainkra, kulturális rendezvényeinkre ezután is várjuk Önöket.

A kerületi kulturális színtereinkről ITT talál részleteket.

További információ és virtuális séta: www.kult13.hu