Ügyfélablak

Hamarosan kezdődik a Gömb utca felújítása

AngyalZÖLD 3.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

A tervek szerint október 24-én megkezdjük a Gömb utca felújítását. Ezzel egy rövid, de forgalmas keresztutca újulhat meg a kerületben, a kivitelezés a Lehel utca és a Csata utca közötti szakaszon valósul meg. A munkálatok során 137 méter hosszan újul meg a Gömb utca.

Várhatóan október 24-én kezdődik meg a Gömb utca felújítása. Ezzel a beruházással Angyalföld egy rövid, de sok autós által használt utcája kap új burkolatot. A mostani fejlesztés keretében a Lehel utca és a Csata utca közötti szakaszon dolgoznak majd a munkagépek.

A beruházás során összesen 137 méteren  hosszan újítjuk meg a burkolatot. A felújítandó útszakasz jelenleg rossz állapotú, töredezett, a sok használat miatt helyenként megsüllyedt a burkolat.

A kivitelezés során a meglévő aszfaltburkolat kopórétegének profilmarását, majd új kopóréteg építését végezzük el. A kapubehatóknál a meglévő bazalt kockakő szegélyeket elbontjuk, döntött szegélyt építünk, a behajtókat új, vörös színű betonkő burkolattal látjuk el.

A gyalogosfelületet részben felújítjuk, ahol szükséges, ott javítjuk, megtartva a járda szélességét. A vakok és gyengénlátók közlekedésének segítésére taktilis figyelmeztető kőburkolatot építünk a járda és az út találkozásához.

Az átépítés során a burkolati jeleket újra felfestjük tartós termoplasztik megoldással.

Az útfelújítási projekthez kötődően a zöldfelületeket humuszoljuk és füvesítjük.

A XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásában megvalósuló útfelújítás a tervek szerint december közepére készül el.

Az útfelújítás terveit a letölthető dokumentumok között találják.

 

További felújítások

 

Más helyszínen is zajlik útfejlesztés a XIII. kerületben. Várhatóan november közepéig tart a Radnóti Miklós utca felújítása, melyről korábbi cikkünkben találnak részleteket. Ezen kívül megtekinthetik képes beszámolónkat is.

A Gömb utca útépítési kiviteli terve

Letöltés

A Gömb utca forgalomtechnikai terve

Letöltés