Ügyfélablak

Átvezetés készül a Gergely Győző utcában – várjuk a véleményüket!

Közterületek, parkolás

Lakossági igényekre reagálva tervezi átvezetés megvalósítását a Tátra utca és a Gergely Győző utca kereszteződésénél a XIII. Kerületi Önkormányzat. Az átvezetés kialakítására kétféle változatot dolgoztunk ki, melyeket társadalmi egyeztetésre bocsájtunk. Szavazzanak, Önök melyik változatot látnák szívesebben!

A Tátra utca és a Gergely Győző utca találkozásánál a gyalogosközeledés segítése érdekében a forgalom lassítását, a gyalogosok áthaladásának könnyítését tervezzük. Az átvezetés megteremtése korábban lakossági kérés volt, az igény elhangzott a Gergely Győző utcában tartott helyszíni lakossági egyeztetésen is december elején.

A lakossági kérést meghallva és meghallgatva kerestük a lehetőséget az átvezetés megteremtésére. A gyalogosközlekedés biztonságának javítása a XIII. Kerületi Önkormányzat alapvető célja, ennek kiemelkedő fontosságát az Újlipótvárosi Mobilitási Tervben is rögzítettük, mely kijelöli az önkormányzati intézkedéseket is. A forgalomcsillapítás, a forgalomlassító küszöbök kihelyezése, a kiemelések létesítése az egyik lehetséges eszköze annak, hogy a belvárosi környezetben haladó autósokat a sebesség csökkentésére ösztönözzük, a gyalogosközelkedést támogassuk.

A helyi adottságokat és a lehetőségeket figyelembe véve az átvezetés megteremtését megvizsgáltuk, mely alapján két tervet dolgozunk ki. A koncepciótervek elkészültek, melyeket a fővárosi forgalomtechnikai kezelővel is egyeztettünk. A két terv mindegyike megfelel a lakosok érdekeinek és az önkormányzat céljának, azaz megkönnyíti a biztonságos átjutást a Tátra utca egyik oldaláról a másikra.

A két változat az alábbi:

A. verzió:

Kijelölt gyalogos átkelőhelyet alakítunk ki szigetépítéssel, gyalogosfülekkel, zöld felületekkel. A kivitelezés során ebben a változatban is felújítjuk a kétoldali megsüllyedt járdát is

Ez esetben szükséges a meglévő közvilágítási hálózat bővítése a gyalogátkelőhely megfelelő megvilágítása érdekében. Ebben a verzióban is létesítünk két víznyelőt a megfelelő vízelvezetés érdekében a beruházás részeként.

A megvalósítás során a helyszínen lévő koncentrált rakodóhelyet áthelyezzük egy parkolóhelynyit északi irányba.

Ebben az esetben a kivitelezés több parkolóhely megszüntetését igényli, mint a másik változatban, 5 parkolóhellyel lesz kevesebb lehetőség várakozni a Tátra utcában gyalogátkelőhely létesítése esetén. A kivitelezés hosszabb idővel jár valamint engedély köteles eljárást igényel.

B. verzió:

Kiemelt átvezetés, trapéz keresztmetszetű forgalomcsillapító küszöb kialakításával tényleges zebra nélkül. A kivitelezés során megtörténik a kétoldali megsüllyedt járda felújítása is.

Ez esetben a beruházás részeként létesítünk két víznyelőt a megfelelő vízelvezetés érdekében, ezen kívül egy akna fedlap cseréje történik meg, mely a munkálatokat követően térkövezett lesz.

A megvalósítás során a helyszínen lévő koncentrált rakodóhelyet áthelyezzük 3 méternyire északi irányba.

Ebben az esetben a kivitelezés kevesebb parkolóhely megszüntetését igényli, mint a másik változatban, mindösszesen 3 parkolóhellyel lesz kevesebb a kivitelezés elkészültével a jelenleginél. A kiviteleés gyorsabb, és hatósági engedélyezéssel nem jár.

A két változat terveit letölthető változatban a dokumentumok között megtalálják.

Fontos tudni, hogy közlekedésbiztonsági szempontból a két változat között nincs érdemi különbség, mindkét verzióban a jelenlegihez képest érdemi előrelépés történik az áthaladás könnyítése tekintetében.

Lényeges tény, hogy az Újlipótvárosban jellemzően 30 km/h-s forgalomkorlátozás van érvényben, így van ez a Tátra utca érintett szakaszán is. Az átvezetés lehetőségének megteremtése mindkét változat esetén megvalósul, az átjárhatóság biztosítása tekintetében a kiemelés éppúgy képes biztosítani a gyalogosok biztonságos áthaladását, mint a gyalogátkelő. Optikailag a kiemelés létesítése fokozott figyelemfelhívás az autósok számára, akik a kiemelést észlelve és a burkolati figyelemfelhívó jeleket látva lassítani fognak, elsőbbséget és lehetőséget biztosítva a gyalogosoknak az áthaladásra.

A zöldsétány koncepcióba jobban illeszkedő kiemelt gyalogos átvezetés ugyanazt a célt el tudja érni, ugyanakkor gyorsabban és egyszerűbben megvalósítható, mivel nem igényel hatósági engedélyezési eljárást. Ez a változat előbb elkészülhet, várhatóan a nyár folyamán.

A lakossági igények és tapasztalatok fontosak a XIII. Kerületi Önkormányzat számára a legoptimálisabb megoldás megtalálása érdekében, ezért az érintett lakosság észrevételeit, javaslatait várjuk a témában.

Kérjük, hogy a fenti változatokkal kapcsolatos véleményét ossza meg velünk a kozut@kozszolgaltato.bp13.hu e-mail-címen!

A véleményeket legkésőbb március 16-ig várjuk.

Kérjük Önöket, hogy egyértelműen jelöljék meg, melyik változatot támogatják. Emellett észrevételeiket is szívesen fogadjuk.

Tátra_Gergely_Gyozo_gyalogatkelo_forgalomtechnikai_helyszinrajz

Letöltés

Tátra_Gergely_Gyozo_kiemeles_forgalomtechnikai_helyszinrajz

Letöltés