2026.04.28.
Korszerű, biztonságos és többfunkciós közösségi tér jött létre a Baba téren a most elkészült beruházásnak köszönhetően. A Baba téri játszótér fejlesztését dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere adta át. A XIII. Kerületi Önkormányzat fejlesztése 117 millió forintból valósult meg.
A fejlesztés célja az volt, hogy a Baba tér minden korosztály számára vonzó és használható legyen. A megújult park így egyaránt kínált lehetőséget a kisgyermekes családok számára a játékra, a fiatalok és idősek számára a pihenésre, valamint az aktív életmódot kedvelőknek a sportolásra és testmozgásra.
A fejlesztés két ütemben készült el, a tér eredeti funkcióit megőrizve valósítottuk meg a beruházást.
Elsőként a sportpályát újítottuk fel, amely során korszerű, biztonságos gumiburkolatot kapott a pálya, valamint új kerítést építettünk. Ezt követően került sor a játszótéri rész korszerűsítésére, miközben a munkálatok idején a sportpályát lezártuk ugyan, de a játszóeszközök használatát folyamatosan biztosítottuk.
A parkban egy fitneszteret is kialakítottunk, ennek részeként három eszköz áll rendelkezésére a mozogni vágyóknak. A fitneszparkra új kaput is felszereltünk.
A projekt részeként egy akadálypályát is létesítettünk, amelyet elsősorban a fiatalabb korosztály tagjai tudnak használni. Ezen kívül egy komplex homokozós játszóvárat, álló libikókát, rugós forgó játékokat, homokozó asztalkát is kihelyeztünk. Sokan örülnek annak, hogy emellett egy egyensúlyozó lépegető eszközzel is bővült a játszótér.
A játszótérre korszerű, ütésálló gumiburkolatot telepítettünk.
A felújítás során 4 korai juharfát ültettünk. Ezen kívül 660 négyzetméteren felújítottuk a gyepfelületeket.
A tavalyi év nagyszabású fejlesztése volt a Dévényi utcai játszótér létrehozása.
A közelmúltban is adtunk át önkormányzati forrás révén megvalósult beruházást: a Váci úton a Prizma Általános Iskola és Óvoda homlokzatfelújítására került sor.