2023.03.23.
Újra a teljes vonalon jár az M3-as metró hétköznaponként, ennek köszönhetően a Kőbánya-Kispest és Újpest központ között utazóknak már az esti órákban sem kell pótlóbuszra szállniuk.
Egyelőre azonban a Lehel téren és a Nagyvárad téren nem állnak meg a szerelvények, ezen a két helyszínen még tart az állomásfelújítás. A hétvégéken továbbra is csak Újpest központ és a Göncz Árpád városközpont között közlekedik a metró, így a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni. Várhatóan májusban fejeződik be az ország legforgalmasabb vasútvonalának számító metróvonal öt és fél éve tartó felújítása.
A Lehel tér és környéke a Nyugati pályaudvartól az M14-es állomáspótló busszal, a Göncz Árpád városközpont felől a meghosszabbított útvonalon közlekedő 34-es és 106-os buszokkal érhető el. A Nagyvárad tér és térsége pedig a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, a Keleti pályaudvar és a belváros felől az új jelzése szerint 23-as és a 24-es villamosokkal, illetve a Semmelweis Klinikák felől rövid gyaloglással vagy MOL Bubival érhető el. Mivel hétvégén a Lehel tér és a Nagyvárad tér is elérhető a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között közlekedő pótlóbuszokkal, ezért az M14-es és az M30-as állomáspótlók ekkor nem járnak, viszont a 34-es és a 106-os buszok – a hétköznapokkal megegyezően – a Göncz Árpád városközpont helyett a Lehel térig közlekednek.
A XIII. kerületet érintően változások történnek egyes buszok közlekedésében is. A 15-ös és a 115-ös busz március 18-ától összevontan közlekedik 15-ös jelzéssel a Boráros tér és a Gyöngyösi utca között. A Boráros tér felé a Bulcsú utca–Lehel utca–Lehel tér helyett a Váci úton jár a busz, érinti a Lehel teret, ahol a metrópótló megállóhelyén szállhatnak fel és le az utasok. Az ellenkező irányban a Bakáts utca–Lónyay utca helyett a gyorsabb Közraktár utca–Fővám tér–Vámház körút útvonalon közlekedik a járat, megáll a Boráros téren a Közraktár utcánál, a Zsil utcánál, a Czuczor utcánál, valamint a Fővám téren is.
A Dagály utcai lakótelep a már hétvégén is közlekedő 79-es trolibusszal érhető el. Az Esztergomi utcában a 79-es trolibusz megállóját az eddigihez képest 60 méterrel áthelyezték, így közelebb helyezték a Dagály utcához.