Ügyfélablak

Kerékpárosbarát díjakat nyertünk

Díjak
Kerékpáros hírek
Közterületek, parkolás

Kerékpárosbarát Település címmel ismerték el a XIII. Kerületi Önkormányzat munkáját a kerékpárosbarát intézkedések terén 2025-ben. A díjat már nem először kapja meg önkormányzatunk, ahogy a Kerékpárosbarát Munkahely címet is ismételten nyerte el a XIII. Kerületi Közszolgáltató NZrt.

Az idei évben összesen 38 nevezés érkezett: 17 település és 21 munkahely jelentkezett kerékpárosbarát intézkedéseivel a megmérettetésre. A XIII. kerület több díjat is kiérdemelt: kerékpárosbarát település lett kerületünk. A XIII. Kerületi Közszolgáltató Nonprofit Zrt. pedig kerékpárosbarát munkahely díjban részesült.

Hosszú idő kiemelt figyelmet fordítunk a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére a kerületben, egyúttal a kerékpáros szolgáltatások bővítése is a fókuszban van. Ezt a munkát ismerték el ismételten azzal, hogy Kerékpárosbarát Település címet ítélt oda a XIII. kerület számára 2025-ben is a kerékpárosbarát település pályázat kiírója, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).

Kerékpáros fejlesztések sorát valósítjuk meg szerte a kerületben, melynek stratégiai hátteret a 2022-2027. közötti időszakra szóló Kerékpáros koncepció ad. 

A stratégiát ITT, az oldal alján letöltheti.

A díjátadón nemcsak a települések között érdemeltük ki a rangos elismerést, hanem a XIII. Kerületi Közszolgáltató Nonprofit Zrt. tevékenységét is elismerték. A 2025. évi tevékenységünk alapján a 2024. évben kiérdemelt Kezdő Kerékpárosbarát Munkahely díjat követően újra elismerték munkánkat, ezúttal különdíjban is részesültünk.

Amennyiben kérdése van, itt felteheti.