2025.09.10.
Napról napra jelentős változások láthatók a XIII. kerület új parkjának helyszínén. Folyamatosan halad a kivitelezés a Jász utca és a Rokolya utca kereszteződésében. A XIII. Kerületi Önkormányzat 2025. évi zöldterületi fejlesztése eredményeképpen egy csaknem ötezer négyzetméteres területen jön létre új park, melyet heteken belül birtokba vehetnek a kerületi lakosok.
Képeinken megnézhetik, milyen szépen halad a park építése. Már látható, hogy fog kinézni a park, milyen funkciók lesznek, mi várja majd az ide látogatókat.
A labdapálya bizonyosan sokak kedvelt helye lesz, de arra lehet számítani, hogy a csúszda is vonzza majd a gyerekeket.
Pár nap alatt is jelentős változás van ebben a fázisban. Néhány napja még ilyen volt a gyepszőnyeg helye és az ágyások állapota.
Közben e hét első felében helyére került a gyepszőnyeg.
A munkálatokat június elején kezdtük meg.
A parki funkciók mellett játszótér és fitneszpark is az ide érkezők rendelkezésére áll majd.
A pihenőhelyek kialakítása is szépen halad. Az ágyásokba évelőket ültettünk. A területen a kivitelezés elkészültét követően 2422 négyzetméter zöldfelület lesz.
A következő napokban a párafúvókák is megérkeznek, melyekkel a már kihelyezett páraszökőkút is teljessé válik. Ez a legutolsó képpár jobboldali képén látható, évelőkkel és cserjékkel betelepített domb alatt húzódó, különleges esőkert létrehozását és fenntartását is segíti majd.
A kivitelezés szeptember végére elkészül.
Korábban a kivitelezés fázisát is megismerhették képes összefoglalónkból, melyben a park építésének előrehaladtát mutattuk be.
Hasonló képes beszámolóban nemrégiben a Hajdú utca és a Petneházy utca kereszteződésében létesített gyalogátkelőhely kivitelezési munkálatait tekinthették meg.
Amennyiben kérdése van, itt felteheti.