Ügyfélablak

Cölöpözéssel kezdődött meg a munka a Cserhalom utcában

Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

Cölöpözéssel kezdődött meg a kivitelezés előkészítése a Cserhalom utcában. A Cserhalom utca felújításával komplex útfelújítás valósul meg, melynek érdekében a következő két évben folyamatosan dolgoznak majd a munkagépek. Egyelőre a cölöpözés zajlik. A beruházás eredményeképpen a Vizafogó utca - Meder utca közötti szakasz komplex megújítását végezzük el.

Megkezdődött a kivitelezés előkészítése a helyszínen, melynek eredményeképp a Cserhalom utcát használók számára fontos fejlesztés valósulhat meg, hiszen a következő időszakban komplex módon újul meg a Cserhalom utca.

Az első fázisban a híd cölöpözését készítik elő, ennek érdekében végeznek próbafúrási munkálatokat a Cserhalom utcában.

Az érintett 750 méteres szakaszon teljesen átépítjük az útpályát, kerékpárutat és a járdát építünk, emellett fejlesztjük a közvilágítási hálózatot is. Egyelőre azonban még a kezdeteknél tartunk, a cölöpözés a kivitelezés legelső fázisa. A következő időszak egyik fontos fázisa lesz majd a csapadékelvezető csatorna építése.

Ez majd a következő hetekben várható.

Fontos tudni, hogy a kivitelezés teljes ideje alatt a Cserhalom utcában a parkolás nem lesz megengedett.

Korábban írtuk a Cserhalom utca felújításáról

 

Az útfejlesztés kiviteli terveit itt, e cikkünk alján találja.

A XIII. Kerületi Önkormányzat beruházásában megvalósuló útfelújítás kivitelezése várhatóan két évet vesz igénybe. A beruházásról korábban itt írtunk.

Korábban közzétettük a látványterveiket, ezeken megtekinthetik, milyen lesz a Cserhalom utca.

 

Amennyiben észrevétele, kérdése van, itt megteheti.