Ügyfélablak

Heti kulturális ajánló: Hollán Jazz Street

Kultúra

Molnár Aliz és Bagi Bálint duóját hallhatja a közönség a Hollán Jazz Street idei első rendezvényén. Június második szombatján izgalmas előadással várja Önöket a két zenész a Hollán Ernő utca sétálóutca szakaszán.

Ismét  jazzt hallgathatnak az érdeklődők a Hollán Ernő utcában. Kezdődik a Hollán Jazz Street koncertsorozata – első alkalommal június 8-án este 18 órától érdemes kilátogatni a helyszínre.

A hétvégi jazz koncertek Újlipótváros kapujában, a Hollán Ernő utca sétálóutca szakaszán várják az érdeklődőket. Ebben az évben is tehetséges előadók töltik meg hangulatos zenével a szombat estéket.

Első alkalommal 2024-ben Molnár Aliz és Bagi Bálint duóját hallhatja a közönség. A sándorfalvi születésű fiatal énekesnő, Molnár Aliz a Szabadkai Zeneiskolában kezdte énektanulmányait, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz-ének tanári szakos hallgatója. Kezdetben gitározni tanult, majd áttért a zongorára, saját dalokat szerez.

Bagi Bálint a Kőbányai Zenei Stúdió elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitár szakos hallgatója lett.

További információkat ITT talál.

A kerületi kulturális színtereinkről ITT talál részleteket.

További információ és virtuális séta: www.kult13.hu